Claudiu Maior: „Csupán együtt tudjuk értékesíteni a város művészi potenciálját”
Marosvásárhely alpolgármesterei, Claudiu maior és Peti András 2014 október 7-én, kedden részt vettek a Magyar Filmek Gálájának hivatalos megnyitóján. Az eseményre, amely a Művész Mozi nagytermében zajlott, nagy számú közönség volt kíváncsi. Két filmprodukciót tekintettek meg: 17.00 órai kezdettel az Aglaja című alkotást Deák Krisztina rendezésében, 19.00 órától pedig a Varga Katalin-t, Peter Strickland rendezésében.
„Örülök, hogy ilyen sokan igent mondtak a Polgármesteri Hivatal meghívására, és részt vettek a Magyar Filmek Gáláján, itt, a Művész Moziban. Köszöntöm a gálán részt vevő művészeket, Péter Hilda kisasszonyt, és Bogdán Zsolt urat, akiknek továbbra is sok szerencsét és sikeres karriert kívánok a filmvilágban. Biztosítom Önöket, hogy az ilyen jellegű események folytatótnak a jövőben is, hisz csupán együtt – románok és magyarok – tudjuk majd promoválni és értékesíteni városunk művészi potenciálját” – fejtette ki beszédében Claudiu Maior alpolgármester.
A Polgármesteri Hivatal Sajtóirodája
Vissza