SZÜLŐK ÉS GYEREKEK
Iskolastatisztika
- igazgatók, címek, telefonszámok
- osztályszámok, laboratóriumok, tanulók
Alábbi intézmények szervezte események:
- Mihai Eminescu Kulturális Központ
- Megyei Könyvtár
- Népi Egyetem
- Ariel Színház
Programok, szolgáltatások és szociális szolgáltatások gyerekeknek
Gyámhatóság – szükséges iratok
|
Több mint 400 gyermek, szüleik és nagyszüleik kíséretében, jött el június elsején, vasárnap a Mihai Eminescu Művelődési Központ mögötti parkba, amelyet nemrég egy szabadtéri színpaddal és egy amfiteátrummal bővítettek, a város legfiatalabb lakói számára.
A Gyermeknap alkalmából a polgármesteri hivatal az Ariel Gyermek- és Ifjúsági Színházzal együttműködve vitte színpadra a Hansel és Gretel román, illetve a Zoo magyar nyelvű előadást. A kedvezőtlen időjárás ellenére a kicsik kitűnően szórakoztak, szájtátva nézték kedvenc mesehőseik kalandjait, s csak nagy nehezen voltak hajlandók hazamenni.
„Nagyon elégedett vagyok. Meg kell vallanom, hogy az eső és a hideg miatt nem számítottam ilyen nagyszámú érdeklődőre. Megelégedéssel tölt el, hogy a „bemutató” sikernek örvendett, hiszen ezekkel az előadásokkal avattuk fel a szabadtéri létesítményeket. A gyerekek láthatták kedvenc mesehőseiket, de új barátságok is szövődtek, s önfeledten játszhattak, szaladgálhattak a téren. Hasonló rendezvényekre az egész nyáron sor kerülnek. Azt szeretném, hogy ez, a kicsiknek szánt tér mindig gyerekzsivajtól legyen hangos”, fogalmazott Claudiu Maior alpolgármester.
A polgármesteri hivatal sajtóirodája
Vissza