A marosvásárhelyi közösség 2020. szeptember 27-én a város vezetőjévé választott. Az eredmények egyértelműen mutatják, hogy az általunk, a változtatni akarók által képviselt jövőkép elnyerte a városlakok bizalmát. Köszönöm a megbízást, az ezzel járó rengeteg feladatot és felelősséget. Polgármesterségemmel nem kevesebbet vállaltam, mint városunk virágzó és együttérző közösséggé való szervezését.
Felcsillant a remény és most a lehetőség is itt áll előttünk. Együttműködéssel, rengeteg munkával képesek vagyunk városunkat fejlődő pályára állítani. A bizalom, amellyel megelőlegeztek kölcsönös. Hiszek a közösség és a kitartó munka erejében.
Nap mint nap együtt kell dolgoznunk, azon, hogy városunkat az átláthatóság, a nyitottság és a XXI. századi korszellem járja át. Lehetőséget kell teremtenünk fiataljainknak, hogy itthon tervezzenek, majd építsenek jövőt. Lehetőséget kell adnunk a befektetőknek, hogy munkahelyeket teremtsenek.
Bolyais öregdiákként tudom milyen Vásárhelyen tanulni és azt is tudom milyen Kolozsvárról és Budapestről hazajönni. Ahogy valamikor érdemes volt visszatérni, úgy ma is az kell legyen! A mi feladatunk, hogy ezért minden tőlünk telhetőt megtegyünk. A Kövesdombon és a többi lakónegyedben is legalább olyan élet legyen, mint egykor volt.
Minden esélyünk megvan rá, hogy újra vezető erdélyi várossá váljunk, mind gazdaság, mind életszínvonal tekintetében. Versenyhelyzetet kell teremtenünk, hogy fiataljaink büszkék legyenek. Európai színvonalú városi mobilitás, megfelelő közbiztonság, sport- és rekreációs lehetőségek megteremtése a cél, hogy Marosvásárhely egy olyan hely legyen, ahol öröm tanulni, alkotni, dolgozni és megpihenni.
Hat gyermek édesapjaként érzek és gondolkodom. Szeretném, hogy gyerekeim itthon, otthon érezzék magukat és meggyőződésem, hogy a marosvásárhelyiek mind ugyanezt akarják gyermekeiknek. Minden hivatalban töltött napomon ezért fogok dolgozni, és kérem önöket, hogy legyenek partnereim városunk újjáépítésében.
Dolgozzunk együtt a kölcsönös tiszteletet és az egyenlő bánásmódot szem előtt tartva és városunk életre kel!
Tisztelettel,
Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere
Vissza