|
December 18-án, szerdán dr. Dorin Florea polgármester meglátogatta a Rozmaring Nappali Központot, ahol mintegy 90 gyereknek, az otthon gondozottjainak ajándékokat nyújtott át. A kicsik rövid előadással köszönték meg Télapónak figyelmességét.
A Ludasi utca 29. szám alatti Rozmaring Központban három óvódás és két iskolás csoport működik, a gyerekeket szállítják, valamint étkezést, oktatást és, esetenként, ruhát, lábbelit kapnak, családjaik pedig pszichológiai tanácsadásban részesülnek.
„A központ nyújtotta feltételek és kellemes légkör magyarázzák az egyre növekvő érdeklődést, hiszen a gyerekek szeretik velünk tölteni idejüket”, mondta Corina Todoran, a Rozmaring Nappali Központ osztályvezetője.
A gyerekek hátrányos helyzetű, a társadalomból kirekesztett családokból származnak, akik más oktatási intézménybe nem járhatnak.
Az önkormányzat támogatásának köszönhetően, a Központ programja, valamint a szülők és gyerekek tanácsadói programja révén, megpróbálják kiküszöbölni a család társadalmi fogyatékosságát, valamint felkészíteni a gyerekeket a tömegoktatásba való beilleszkedésre.
A polgármesteri hivatal sajtóirodája
Vissza