Mărime text:

 

Néhány nappal ezelőtt, Claudiu Maior alpolgármester egy csoport marosvásárhelyi fogyatékos személlyel találkozott, akik a Polgármesteri Hivatal segítségét kérték, egy szentegyházi kirándulás megszervezésében. Szentegyházán minden évben tábort szerveznek a fogyatékos személyek számára. „Eljöttem, hogy személyesen talákozzzak a kirándulásra készülőkkel. Gratulálok Jancsó István úrnak, az esemény szervezőjének,  aki a legapróbb részletekre is odafigyelve, sikeresen megszervezte a kirándulást. Mi, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal az egyesület tagjainak Szentegyházára való szállításával járulunk hozzá a projekthez. Ez nekünk, önkormányzatnak nagy felelősséget jelent, hogy a segítségre szoruló emberek mellett állhatunk, és a továbbiakban is számíthatnak a mi segítségünkre.” jelentette ki Claudiu Maior alpolgármester.  A maga során, Jancsó István, a kirándulás fő szervezője, így nyilatkozott: „Nagyon szépen köszönöm a Polgármesteri Hivatalnak, Claudiu Maiornak, aki rendelkezésünkre bocsátotta ezt a speciális, fogyatékos személyek felszállására is alkalmas autóbuszt. Szentegyházán lovaglótábort szerveztünk, ahol az olyan problémás személyek mint mi, segítséggel lovagolni tanulnak, a lovakkal  barátkoznak, egy speciális környezetben. Ez a város mindennapi zajából való kitörést jelenti. Egy hetet töltünk el a táborban, azután hazatérünk. Köszönjük a szponzoroknak a segítséget és reméljük, hogy mindenki jól fogja érezni magát.”

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com