Románia legnagyobb és legszebb állatkertje, a Marosvásárhelyi Állatkert 2014. augusztus 23-án, szombaton, fennállásának 50-ik évfordulóját ünnepli. Számos idősebb marosvásárhelyi emlékszik, hogy 1964-ben a közönségnek megnyitottak egy kisebb állatkertet, csupán 10 állattal: 10 farkas, 2 medve, 2 vaddisznó, 2 fácán és egy őz. Azóta az állatkert nagyszámú állattal gazdagodott, felszerelése és ellátása jelentősen megnövekedett,  a helyi és az exotikus fauna jelen pillanatban 110 fajt és több mint 600 egyedet képvisel. A Marosvásárhelyi Állatkert sztárja az utóbbi két évben Tánja elefánt, aki rengeteg gyereket vonz, 2013-ban több mint 200.000 látogatót számláltak. „Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a Marosvásárhelyi Állatkert elérte ezt a szép 50 éves kort. Az egész város büszkélkedik vele, és erre az értékes intézményre fordított figyelemmel és gonddal, a város természetbarát jellegét bizonyítjuk. Több ezer gyerek, óvodás kortól egészen az iskolásokig, vagy akár egyetemisták, itt sajátíthatták el a zoológia és biológia alapjait. 2007-ben , a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal, Románia legnagyobb európai projektjét indította útnak itt, ezen a területen, számos új pavilont és helyiséget alakítottak ki.  A Marosvásárhelyi Állatkert  tehát, a város jelképes létesítményeinek egyikét képezi. Hogy megfelelőképpen jelezzük az állatkert és a város ünnepét, úgy döntöttünk, hogy augusztus 23-án, szombaton, a belépés minden látogató számára díjmentes lesz. Minden látogatót nagy szeretettel várunk.” jelentette ki Claudiu Maior alpolgármester.

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com