Szeptemberben a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal és a Helyi Tanács prioritásként határozta meg azon személyek támogatását, akiknek segítségre van szükségük. Ily módon, a 2018. szept. 20-i, 267-es  Helyi Tanácsi Határozat által jóváhagytak egy hetente kétszeri élelmezési utalványt (17 lej/nap/ személy), azon nyugdíjasok részére, akiknél a családban az egy főre eső jövedelem nem nagyobb 1.500 lejnél, a 846/2017-es K.H. szerint, ez  2018. nov.1 – 2019. Nov.1 között érvényes.    

Egy közösség civilizációs fokát az jelzi, hogy milyen módon oltalmazza a hátrányos helyzetű személyeket

„A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal és Marosvásárhely Helyi Tanácsa által elíndított program jelen pillanatban több mint 1000 személyt szolgál ki. Az eddig feliratkozott személyeket beosztják, akik a kijelölt helyen, civilizált körülmények között részesülnek az étkezésben, a személyazonossági okiratok alapján. Örülünk, hogy a Helyi Tanáccsal megegyezhettünk, és hogy ez a program működik" – nyilatkozta Claudiu Maior, a polgármester tanácsosa.

„Ez a program nagyon jól felépített, a feliratkozott marosvásárhelyiek elégedettek, és ez minket örömmel tölt el. A feliratkozások folytatódnak a Mihai Eminescu Kulturális Központnál, hétfőtől péntekig, 9 – 12 óra között. A feliratkozásnál az igénylőknek fel kell mutatniuk a személyi kártyát/igazolványt és egy nyugdíjszelvényt, amely nem régebbi, mint 2018. október 1."- fejtette ki Magyary Előd helyi tanácsos.

További részleteket és felvilágosítást e segélyprogramról naponta, hétfőtől péntekig 9 és13 óra között lehet szerezni a 0365 – 430 859-es telefonszámon (Szociális Gondozási Közszolgálat)

Bel – és külkapcsolati osztály

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com