Az alacsony jövedelmű nyugdíjasoknak november elsejétől heti két alkalommal ingyenes ebédet biztosít a polgármesteri hivatal. Erről szavazott a tanácsosok többsége – kivéve az intézkedést ellenző párt három képviselője, akik közül ketten ellene szavaztak, egyikük tartózkodott. A program kezdeményezője Magyary Előd tanácsos.

„Tekintettel arra, hogy 2009-ben elfogadtuk a Legyen gondunk nagyszüleinkre! programot, jó hír, hogy folytathatjuk ezt a kezdeményezést. Örülünk annak, hogy továbbra is segíthetjük a kis jövedelmű nyugdíjasokat úgy, hogy hetente kétszer ebédet kapnak. Tisztelnünk és tennünk kell valamit azokért az idősekért, akik tettek valamit ezért a városért" – mondta Claudiu Maior, a polgármester tanácsadója.

Megjegyezzük, hogy a szóban forgó helyi tanácsi határozatot a 82/2017-es sürgősségi kormányrendelet és az egyedi nyugdíjrendszert meghatározó 263/2010-es törvény, valamint a köz- és magán szociális intézmények számára meghatározott napi élelemadagot szabályzó, 2017. október 15-én kibocsátott 903-as kormányrendelet, valamint a Legyen gondunk nagyszüleinkre! programot jóváhagyó 2009. Február 26-i 96-os számú helyi tanácsi határozat alapján fogadták el. A juttatás napi 17 lej fejenként, kétszer egy héten, és azok a nyugdíjasok jogosultak rá, akiknek a családjában az egy főre eső havi nettó jövedelem nem éri el a 2017. évi 846. számú kormányhatározattal megállapított országos minimálbért, az 1.500 lejt.

A bel- és külkapcsolati osztály

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com