Több mint 2600 marosvásárhelyi nyugdíjas vett részt az Idősek Nemzetközi Napja alkalmából szervezett rendezvényen, melyre 2015 október 8-án került sor a President szállodakomplexumban.  „Egy héttel elhalasztottuk ezt az eseményt, mert mint tudjuk, egybeesett volna a minden tekintetben sikeresnek bizonyult „Őszi Szimfóniák” rendezvénysorozattal. Itt mindig különleges pillanatokban van részem az időskorúak körében, különösképpen az idén, hiszen a rendezvény megrendezésének ürügye az Időskorúak Nemzetközi Napja volt. Az évek során egy különleges, tiszteletre és bizalomra, erős kötelékekre és folyamatos párbeszédre alapuló kapcsolat alakult ki az idősek és a Polgármesteri Hivatal között, melyet gondosan ápolunk, találkozva akárhányszór alkalmunk nyílik rá. Ezen találkozás célja az volt, hogy együtt örüljünk, és felidézzük életünk boldog pillanatait.”,  nyilatkozta meghatottan Dr. Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere. „Minden alkalommal szerettettel várjuk önöket erre a rendezvényre, hiszen önök, a szüleink és nagyszüleink azok, akiknek köszönettel tartozunk minden tanításért, minden megosztott tapasztalatért, ami formálta eddigi életünket. Boldog évfordulót kivánok mindnyájuknak.” – mondta Claudiu Maior alpolgármester. „ Örömmel tölt el, hogy az idén sem felejtettek el minket, az időskorúakat. Köszönünk a Polgármesteri Hivatalnak mindent, amit értünk tesz, és egészséget és munkakedvet kivánunk Dorin Florea Polgármesternek és Claudiu Maior alpolgármesternek egyaránt.­” – nyilatkozta Szekely I.

 

A Polgármesteri Hivatal Sajtóirodája

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com