Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala 2011. augusztus 31-én, szerdán felavatta az Egyesülés (Unirii) negyedbeli Remeteszeg utca 35. szám alatti bölcsődét. Örömhír a negyed szüleinek, akik ezután már nem kényszerülnek kora hajnalban felkölteni apróságaikat, hogy a város többi negyedeiben levő bölcsődéibe vigyék őket. A 2010. június 24-i 180-as számú helyi tanácsi határozat értelmében 1.200.000 lejt különítettek el a Marosvásárhelyi Ortodox Érsekségnek, azzal a céllal, hogy felújítsák és átrendezzék a közrendszerben működő bölcsőde rendeltetésű helyiséget. A ma felavatott bölcsődét 40 gyerek befogadására tervezték. Az Egyesülés lakónegyed máig a város mostohagyerekének számított, mivel nem rendelkezett egyetlen bölcsődével sem, amely felvállalja az itt született nagyszámú gyerek nevelését és oktatását. Megjegyezzük, hogy Marosvásárhelyen mindössze öt bölcsőde működik, a rendelkezésre álló helyek elégtelenek a szülők részéről érkezett nagyszámú kéréshez viszonyítva. Még egy ok, amiért a vásárhelyi közigazgatás felvállalta a bölcsőde létesítését, amely első ilyen jellegű intézmény az Unirii negyedben, köszönetképpen a Marosvásárhelyi Ortodox Érsekséggel, s nem utolsósorban a Herlitz társasággal való nagyon jó együttműködésnek, amely, egy éven keresztül tolltartóból, színes ceruzákból, radírokból stb. álló tanfelszerelésekkel látja el a bölcsődei szolgáltatások legfiatalabb haszonélvezőit.

„Mi, az Egyesülés negyed szülei hosszú évekig meg voltunk fosztva a környéken egy bölcsődétől, s arra kényszerültünk, hogy a város legközelebbi negyedeibe vigyük gyerekeinket. Örvendünk, hogy a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal segítségünkre sietett, s a legmagasabb elvárásoknak eleget tevő bölcsődét biztosít számunkra. Köszönet mindazért, amit a polgármesteri hivatal értünk tesz!”, mondta az avatóünnepségen jelen levő egyik anyuka.

„Az első bölcsőde azon ilyen jellegű intézmények sorából, amelyeket a közeljövőben megvalósítunk. Öt másik helyet azonosítottunk a város öt nagy lakónegyedében, ahol a Regionális Fejlesztési és Turisztikai Minisztériummal közösen ilyen bölcsődéket szándékozunk építeni. Ami ma egy szép, korszerű, élettel teli bölcsőde, amely várja gyerekeit”, nyilatkozta dr. Dorin Florea polgármester.

 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com