2015. január 31-én, szombaton, 14.00 órától a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal Vendégházában került sor a tulajdonosi társulások ünnepi találkozójára. Az esemémyt mint minden évben, idén is az önkormányzat szervezte. A találkozón számos hivatalbeli igazgató mellett, jelen volt Claudiu Maior alpolgármester is, aki az alábbiakat mondta: „Minden alkalommal nagy szeretettel jövök el olyan rendezvényekre, amelyeken a tulajdonosi társulások képviselői vesznek részt, akiknek ezúton is szeretném megköszönni a jó együttműködést, a 2014-es évben. A  Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal és a tulajdonosi társulások közös erőfeszítései számos, a város számára fontos projekt alkalmazásához vezettek, mindezt jól igazolják azok a változások, amelyek az utóbbi években történtek Marosvásárhelyen. Meggyőződésem, hogy a tulajdonosi társulásokkal közösen idén is a kitűzött célok megvalósítására fogunk összpontosítani.”

     Ioan Cucuiet, az egyik tulajdonosi társulás elnöke, így fogalmazott: „Nagyon örülök, hogy a polgármesteri hivatal minden évben ránk gondol, és lehetőséget nyújt a találkozásra és a kikapcsolódásra. Köszönjük Claudiu Maior alpolgármesternek a rendezvényre való meghívást, és igérjük, hogy idén is számíthat teljeskörű támogatásunkra.

 

A polgármesteri hivatal sajtóirodája

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com