Ebben az időszakban folytatódnak az utcák, lakónegyedek felújítási munkálatai, a vízvezetékek cseréje stb., ugyanakkor megvalósíthatósági tanulmányt dolgoztak ki egy, a Maroson átívelő híd megvalósítását illetően, a Kárpátok sétányán – kapcsolatot teremtve az Unirii és a November 7 negyedekkel. Egy másik tanulmány annak lehetőségét veti fel, hogy a vasút áthelyezésével biztosítva legyen a városi vasúti szállítás Marosvásárhelyről a vidrátszegi Nemzetközi Repülőtérre.
Más gondolati sorrendben, Dorin Florea polgármester a területi átszervezés szükségességét történelmi szükségességként ismételte meg, kijelentve, egy erős közigazgatási-területi régió, amelyet Maros, Hargita, Kovászna, Fehér, Brassó és Szeben megyék alkotnak, Marosvásárhely fővárossal, optimális megoldást jelentene az európai alapok lehívására és nagyszabású projektek gyakorlatba ültetésére, összefoglaló gondolkodás, perspektivikus előrelátás bizonyítéka, amelyeket nem korlátoznak csoportos vagy személyes politikai érdekek.
Ebben az alakzatban, Marosvásárhely megyei jogú város, fővárosi minőségben, több ütőkártyát mutatna be, többek között: földrajzi fekvés, lakosok száma, területi lefedettséget biztosító intézmények megléte (Megyei Sürgősségi Kórház, SMURD, Vérközpont), nemzetközi repülőtér megléte, stb. „Mindezen előnyök, a közösségi érdekeket felkaroló politikai lobbival megerősítve, legalább a kolozsvárihoz hasonló erősségűvé változtatná ezt a régiót, amellyel felvehetnénk a versenyt”, indokolta Dorin Florea polgármester.