Több ezer vásárhelyi – gyerekek, szülők és nagyszülők – vette ostrom alá december 5-én, pénteken a Rózsák terét, ahol felkapcsolták az ünnepi díszkivilágítást.

„Évről évre megállapítjuk, hogy fiatal városban élünk, amelyben gyerekeinknek szép emlékeket hagyhatunk. Azt szeretnénk, hogy gyerekeink itthon maradjanak, míg számunkra, a polgármesteri hivatal számára az a tény, hogy Önök által kedvelt dolgokat teszünk, azt jelenti, hogy jól végezzük feladatunkat. Köszönöm az alpolgármestereimnek, különösképpen Claudiu Maiornak, de Peti Andrásnak is. Együtt sikerül megteremtenünk a harmóniát, valamint elérni, hogy jól érezzék magukat…”, mondta dr. Dorin Florea polgármester. Az ünnepi hangulatot a Maxim könnyűzene-együttes fellépése egészítette ki.

 

A polgármesteri hivatal sajtóirodája

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com