E hét elején, Dorin Florea polgármester és Claudiu Maior alpolgármester találkozót tartottak a marosvásárhelyi tanintézetek igazgatóival és adminisztrátoraival. A megbeszélésen Dorin Florea polgármester felhívta a figyelmet arra, hogy a Polgármesteri Hivatal ügyvezetése alatt levő iskolákban nagy figyelemet szenteljenek a közfogyasztásra (energia), és kérte, hogy nevezzék meg azokat a megoldásokat, amelyek előnyösek ezen egységek gazdaságossága szempontjából. „A polgároknak meg kell érteniük, hogy az utcákon, parkokon, pihenőhelyeken, a szociális asszisztencián és kulturális projekteken kívül a Polgármesteri Hivatal igazgatja és finanszírozza a város teljes óvodai és iskolai tanintézmény – rendszerét.  Ezért a rendelkezésünkre álló költségvetést nagy odafigyeléssel kell kezelnünk. Ezúttal felkérem az igazgatókat és adminisztrátorokat a forrásokkal való hatékonyabb gazdálkodásra.” – mondta Dorin Florea polgármester. Ily módon, a beszélgetés alatt minden résztvevőnek lehetősége nyílt bemutatni a gondokat, és  a városvezetés felé terjeszteni javaslatokat, a polgármester  és az alpolgármester pedig egyenként válaszolt ezekre a pontokra az érintett témákban. Minden olyan tanintézetnél, ahol beavatkozás szükséges, tájékoztató látogatásokat szerveznek. Ezen túl, a gondok gyorsabb és jobb megoldása érdekében, a polgármester úr és Ştefan Someșan főtanfelügyelő úr javaslatára megegyeztek, hogy operatív intervenciós csoportot hoznak létre az iskolákban elvégzendő javítások érdekében. A szükséges anyagokat a Polgármesteri Hivatal, a munkaerőt pedig a tanintézetek adminisztratív személyzete fogja biztosítani. Ugyancsak ezen a találkozón beszélték meg az iskolai hálózat újjászervezését a tanulók számának csökkenése miatt, és megvizsgálták egyes egységek összevonásának lehetőségét, hogy ezek hatékonyabban működhessenek.  Ismét igazolták a polgármesteri hivatal kezdeményezését, miszerint az iskolákat ellátják utolsó generációs felszerelésekkel, hogy a szakiskolásokat fel tudják készíteni a jelenlegi munkapiac által megkövetelt színvonal elérésére.

 

A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal Sajtóirodája

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com