A 2011. július 1–szeptember 1. közötti időszakban a vásárhelyi rendőrség keretében működő Bűnözés-elemzési és –megelőző osztály lebonyolította a „Biztosíts magadnak egy szép napot!” elnevezésű projektet, melynek során több tevékenységet szerveztek a Maros Sport- és Szabadidőközpontban.

A Maros Megyei Rendőr-felügyelőség által kibocsátott irat szerint a kezdeményezés alapjául az a tény szolgált, hogy nyaranta rendkívül sok jármű parkol a Víkendtelep környékén, amelyhez hozzájárul az is, hogy sok felelőtlen járműtulajdonos (zömük más megyéből érkezett) könnyen észrevehető helyen hagyja az autóban értékeit, amit a bűnözők ki is használnak.

A projekt célja a polgárok és javaik biztonsági fokának fenntartása a Maros Szabadidőközpontban és annak környékén levő utcákban. Ennek során tájékoztatták a polgárokat, illetve a hét második felében közbiztonsági különleges területet hoztak létre.  

A fentemlített időszakban 74 rendőr, csendőr és helyi rendőr 80 terepakcióban vett részt (53 megelőzés/tájékoztatás, 27 őrjárat). Több mint 1300 tájékoztató szórólapot osztottak szét, s 263 járműben találtak értékeket (180 más megyéből érkezett). Tulajdonosaikat a Vakációs Rádió támogatásával figyelmeztették a rájuk leselkedő veszélyre. Hasznos volt a 926 alkalommal sugárzott reklámszöveg, valamint a szombaton és vasárnap szervezett 26 díjazással egybekötött verseny.

A projekt sikeresnek könyvelhető el, mind a partnerek és a szervezők részvállalását, mind az operatív helyzet fejlődését tekintve, annak ellenére, hogy a vizsgált időszakban a környéken több mint 100.000 járművet parkoltak, s a Víkendtelepet több mint 200.000 személy látogatta, s a jegyzett 3 lopást más megyéből érkezett járművekből követték el. 

„Az önök hozzájárulása a projekt sikeréhez számottevő, mind a tevékenységet népszerűsítő anyagok kivitelezésében nyújtott segítség, mind a Komplexum Igazgatósága és a Helyi Rendőrség nyújtotta támogatás szempontjából. Őszinte köszönetünket fejezzük ki az erőfeszítéseink felkarolásáért”, olvasható a polgármesteri hivatalnak címzett közleményben.

A polgármesteri hivatal mellett a kezdeményezéshez még csatlakozott a Maros Megyei Csendőrség, a Marosvásárhelyi Mozgó Csendőralakulat, a Vakációs Rádió, az  ICE CUB, a Hot Fresh terasz és az Éden pizzázó. 

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com