A szociális ellátásban, illetve segélyekben részesülők érdekében Marosvásárhely Megyei Jogú Város Helyi Önkormányzatának Szociális Ellátási és Segélyezési Igazgatósága a város polgárainak az igényeihez illeszkedő, illetve a hatályos jogszabályok rendelkezéseinek megfelelő saját honlapot hozott létre és üzemeltetett be, amely három nyelven érhető el: románul, magyarul és angolul.

Tekintettel arra, hogy az online kommunikációs eszközök használatát a mindennapi élet egyetlen területén sem lehet már megkerülni, cselekvően léptünk fel, és intézményünk honlapját a város polgárainak az érdekében a minél teljesebb átláthatóság igényét kielégítendő alakítottuk át, illetőleg azért, hogy javítsuk az információhoz és az általunk nyújtott szolgáltatásokhoz való hozzáférést, megszüntessük a bürokratikus eljárásokat, tökéletesítsük az információáramlást s az általunk biztosított szolgáltatások minőségét, továbbá támogassuk az internet, valamint a csúcstechnológiák alkalmazását.

Az új felület könnyen elérhető, akár mobiltelefonról is, a polgárok pedig naprakész információkhoz juthatnak, illetőleg hozzáférhetnek a Szociális Ellátási és Segélyezési Igazgatóság kínálta valamennyi juttatás, támogatás, valamint szolgáltatás igényléséhez szükséges űrlaphoz. A honlap továbbá a Szociális Ellátási és Segélyezési Igazgatóság, illetve a város többi szociális szolgáltatója nyújtotta segélyekről és ellátásokról is tájékoztat. Látogatói könnyebben megismerkedhetnek az önkormányzat szakigazgatóságának a munkájával, valamint az intézmény küldetésével, célkitűzéseivel és stratégiájával.

Az oldal a fogyatékos személyek igényeit is figyelembe veszi, hiszen ők egyetlen kattintással hozzáférhetnek az információkhoz. Az Accessibility tools alkalmazás beépítésével az érintettek testre szabhatják és saját egyéni igényeik szerint alakíthatják a funkciókat, sőt az alkalmazást az év folyamán a fejlesztő tovább fogja tökéletesíteni.

Intézményünk honlapját a craiovai székhelyű GLOBALDEV IT Kft. készítette el 5236 lej ellenében. A szakigazgatóság és a szolgáltató között létrejött szerződés szintén megtalálható a honlapon a Közérdekű információk ‒ Közbeszerzések menüpontban.

A honlap címe: www.dastgmures.ro.

Felkérjük azokat felhasználókat, akiknek kérdéseik, észrevételeik, megjegyzéseik vagy jobbító javaslataik vannak weboldalunkkal kapcsolatban, hogy a registratura.das@tirgumures.ro e-mailcímre küldött elektronikus levélben vagy a DAS Târgu Mureș Facebook-oldalon továbbított üzenettel vegyék fel velünk a kapcsolatot.

Marosvásárhely Megyei Jogú Város Helyi Önkormányzata
Szociális Ellátási és Segélyezési Igazgatóság

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com