Marosvásárhely Megyei Jogú Város Helyi Önkormányzatának Szociális Ellátási és Segélyezési Igazgatósága emlékezteti a fűtési támogatásban részesülőket, hogy kötelesek írásban tájékoztatni a hatóságot minden, a helyzetükben bekövetkezett változásról, amely a címben említett szociális jutatásokra vonatkozó jogosultságuk megszűnéséhez vagy felfüggesztéséhez vezethet.

Következésképpen ‒ a minimálbér és a nyugdíj-pontérték 2023. január 1-jei emelésével összefüggésben ‒ azzal a kéréssel fordulunk a fent említett helyzetbe került kedvezményezettekhez, hogy a lehető leghamarabb jelezzék a jövedelemhatár túllépését, illetőleg a nem támogatható személyek kategóriájába történő átsorolásukat.

A fűtési támogatás fenti okokból történő megszüntetésére irányuló bejelentést/kérelmet kétféleképpen lehet beterjeszteni: ügyfélfogadási időben, személyesen a Szociális Ellátási és Segélyezési Igazgatóság Dózsa György utca 9. szám alatti székhelyén, az Iktatóban (a földszinten, a 8-as szobában) hétfőtől péntekig 8 és 12 óra között, ezen felül pedig kedden meg csütörtökön 14 és 16 óra között is, illetve a registratura.das@tirgumures.ro e-mailcímre küldött elektronikus levélben.

Végül emlékeztetjük Önöket arra, hogy A kiszolgáltatott helyzetben levő energiafogyasztók szociális védelmét célzó intézkedésekről szóló 2021. évi 226. sz. Törvény értelmében a fűtési támogatás és az energiapótlék jogosultsági határa egyedülállók esetében a 2053 lej, családok pedig esetében az 1386 lej/fő havi nettó átlagjövedelem.

Marosvásárhely Megyei Jogú Város Helyi Önkormányzata
Szociális Ellátási és Segélyezési Igazgatóság

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com