KÖZLEMÉNY

a 34/1998-as törvény alapján a 2020-as évre vonatkozóan a helyi költségvetésből támogatásokat igénylők figyelmébe

            A Marosvásárhelyi Szociális Igazgatóság tájékoztatja a Romániában elismert, a törvények értelmében szociális szolgáltatások biztosítására engedélyezett egyesületeket, alapítványokat és felekezeteket, hogy 2019. szeptember 30-án 12 óráig a Szociális igazgatóság székhelyén (Dózsa György út 9. szám) benyújthatják a Marosvásárhely Megyei Jogú Város helyi tanácsának költségvetéséből a 2020-as évre szóló támogatás igénylésének dokumentációját.

            A kiválasztás a szociális egységeket létrehozó és működtető, jogi személyiséggel rendelkező romániai egyesületeknek és alapítványoknak nyújtható támogatásról szóló, utólag módosított és kiegészített 34/1998-as törvény, valamint a 34/1998-as törvény előírásainak módszertanát jóváhagyó 1153/2001-es kormányhatározat előírásainak alapján történik.

            A támogatásigénylési dokumentációnak a következőket kell tartalmaznia:

a) támogatásigénylési kérvény, az 1153/2001-es kormányhatározat 1-es mellékleténél előírt modell alapján, 3 példányban;

b) a városi pénzügyi igazgatóságon az utolsó bejegyzett könyvelési kimutatás;

c) a dokumentációt megelőző hónapra szóló ellenőrző könyvelési egyenleg;

d) a helyi adóügyi hatóság által kiállított adóügyi igazolás;

e) a központi adóügyi hatóság által kiállított adóügyi igazolás;

f) a Munkaügyi, Családügyi, Szociális és időskorúak védelmi minisztériuma által kibocsátott működési engedély azokra a szociális szolgáltatásokra, amelyekre a támogatást igénylik,

A támogatásigénylési dokumentációt zárt borítékban kell benyújtani és iktatni a Marosvásárhelyi Szociális Igazgatóság iktatóhivatalában, a 8-as irodában.

További információkért a Marosvásárhelyi Szociális Igazgatósághoz fordulhatnak a 0365-430.859-es telefonszám 108-as mellékén és a social2@tirgumures.ro e-mail-címen.

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com