KÉZREKERÜLT TOLVAJ

A Helyi Rendőrség ügynökei május 4-én vonták kérdőre a marosvásárhelyi Erdélyi utcában K.P. hidegvölgyi lakost. Kiderült, a nála levő javak a Banat utca egyik garázsából származnak, ahova azelőtt betört. A gyanúsítottat átadták a marosvásárhelyi rendőrségnek.

SZABÁLYTALANKODÓ TAXISOFŐRÖK

Nem csak a tilosban parkoló magánszemélyeket bírságolták meg a Helyi Rendőrség munkatársai, hanem azokat a taxisofőröket is, akik nem

a kijelölt helyen állomásoztak.

Május 2–8. között 38 taxis hagyta figyelmen kívül, hogy számukra külön megállókat létesítettek, és a tömbházak között várakoztak ügyfelekre. A

sofőröket pénzbírsággal sújtották.

TILTOTT HELYEN PARKOLÓ MAGÁNSZEMÉLYEK

A taxisoknál jóval több magánszemélyt büntettek meg, amiért tiltott helyen állomásoztak: az említett időszakban összesen 240-et.

A Helyi Rendőrség munkatársai 36 tilosban parkoló személygépkocsit szállíttattak el. A pénzbírság mellett két büntetőpontot is kaptak, ezek értékét is ki kellett fizetniük, vagyis 134 lejjel lettek szegényebbek.

RENDEZVÉNYEKET BIZTOSÍTOTTAK 

A Helyi Rendőrség ügynökei segítettek a Marosvásárhely Rali szervezőinek május 6–7-én: 52 rendőr vigyázott arra, hogy az útlezárások ellenére

zökkenőmentes legyen a közlekedés a városban.

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com