A 227/2015-ös pénzügyi törvényt utólag az alkalmazási módszerrel kiegészítő és módosító  159/2016-os kormányrendelet, a tulajdonrész alapján épület-, jármű-, és területadó-mentességet  nyújtó 1/2016-os kormányrendelet nyomán a következőket pontosítjuk:

A 159/2016-os kormányrendelet előírásai a következő kategóriához tartozó személyekre vonatkoznak:

- A 82/2006-os kormányrendelet 2. cikkelyének a), c), e) pontja szerint elismerésül azon hadseregben szolgáló személyek, akik katonai hadműveletekben vettek részt és egyes jogok megilletik az elhunyt leszármazottait is az utólag módosított és kiegészített  111/2007-es törvény alapján;
- Háborús veteránok, hadiözvegyek és az elhunyt háborús veteránok özvegyei, akik később nem mentek férjhez;
- Az utólag kiegészített és módosított 118/1990-es törvényerejű rendelet 1. cikkelyében előírtak alapján az 1945. március 6-a utáni diktatúra politikai üldözöttei, akiket külföldre deportáltak  vagy fogságba vittek;
- I-es kategóriába sorolt, halmozottan fogyatékos személyek illetve a halmozottan fogyatékos kiskorúak, valamint az I-es kategóriába sorolt fogyatékos kiskorúak törvényes képviselői;
- Az utólag módosított és kiegészített 341/2004-es (az 1989. decemberi forradalom mártír hőseinek tettét elismerő jogszabály ) 3. cikkelye (1) bekezdésének b) pontja és a 4. cikkely (1) bekezdésének előírásai szerint besorolt személyek.

Akik a felsorolt kategóriák egyikébe tartoznak és az adózandó ingatlanok 100%-át birtokolják, erről igazoló okiratokat kell benyújtsanak.
Tekintettel a 227/2015-ös pénzügyi törvény előírásaira, már nem nyújtható kedvezmény a 189/2000-es törvényben megjelölteknek.

Ugyanakkor, abban az esetben, ha bármilyen módosulás áll be az ingatlan (épület, terület), jármű tulajdonviszonyában, megváltozik a lakcím , mások lesznek az adófizetők, ideértve azokat is, akik adókedvezményben részesülnek vagy adómentességet élveznek, a változásokat követő 30 napon belül kötelezően ki kell töltsenek és be kell nyújtsanak az adóhivatalhoz egy pénzügyi nyilatkozatot , amelyben jelzik a változásokat.

Amennyiben elhunynak azok, akiknek az adómentesség jár, az örökösöknek a halálesettől számítva 30 napon belül kötelezően be kell nyújtaniuk a pénzügyi nyilatkozatot a következő okiratok csatolásával: halotti bizonyítvány, telekkönyvi kivonat vagy bármely, az adózandó javak birtoklására vonatkozó irat.  Azon társtulajdonosoknak, akik továbbra is adókedvezményben részesülnek , okiratokkal igazoplniuk kell ezt a jogosultságot.

A pénzügyi törvény 493. cikkelye alapján az adónyilatkozatok benyújtásának elmulasztásáért 279-696 lej közötti bírságot róhatnak ki az adóhivatalok.

 

Szövérfi László jogász, aligazgató
Ercsei I. Ferenc közgazdász, osztályvezető

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com