Claudiu Maior alpolgármester: “Elkoboztuk” a várost, hogy új arculattal adjuk vissza a marosvásárhelyieknek
Claudiu Maior, Marosvásárhely alpolgármestere nemrég nyilatkozta, hogy a 2015-ös év a megvalósítások éve volt, ami a közigazgatási tevékenységet illeti. „Nagyon örvendek, hogy a felmerülő akadályok ellenére, a 2015-ös év a marosvásárhelyi közigazgatás részére egy megvalósításokban gazdag év volt. Amikor ezt mondom, azon építkezésekre utalok, amelyeket helyi költségvetésből, de főleg európai projektekből származó pénzből valósítottunk meg. Hőszigeteltünk lakótömböket, parkokat, játszótereket újítottunk fel, az alapoktól kezdve újjáépítettük a közúti infrastruktúrát; emlékezzenek vissza, hogy nézett ki Marosvásárhely 3-4 hónappal ezelőtt: mint egy városi építőtelep… „Elkoboztuk” a várost néhány hónapig, hogy egy új, szolid infrastruktúrával adjuk vissza, amely teljesíti a marosvásárhelyiek elvárásait, vagyis azt, amit megszoktak tőlünk. Ugyanakkor örvendek, hogy a polgárok nyitottak voltak és azok is maradnak azon kulturális-művészeti megnyilvánulásokkal szemben, amelyekre a Polgármesteri Hivatal hívta meg őket.  Az említésre méltó rendezvények a következők voltak: a Ligetben és a Rózsák terén megszervezett Marosvásárhelyi Napok, a Rózsák terén megszervezett A Város Koncertjei rendezvénysorozat, az Őszi Szimfóniák – A Bor és Kézművesség Ünnepe rendezvénysorozat, a December 1-i, Románia  Nemzeti Ünnepe alkalmából megszervezett koncertek, a December 4-én, az ünnepi világítás felavatása alkalmával a Rózsák terén lefolyó rendezvények, a korcsolyapálya felavatása december 6-án, valamint a Mihai Eminescu Kulturális Központban illetve a Rózsák terén lebonyolított karácsonyi koncertek (előadók: Cristofor Teodorovici, Ioan Bocşa, Ştefan Hruşcă). Ezek mindegyikén szép számban jelentek meg az érdeklődők. Ez azt sugalja, hogy a város lakói tudják, hogy a Polgármesteri Hivatal melletük áll -magyarok és románok mellett egyaránt-, és egy jobb, virágzó és megvalósításokban gazdag új évet kíván mindannyiuknak.”, - nyilatkozta Claudiu Maior, Marosvásárhely Megyei Jogú Város alpolgármestere.

A Polgármesteri Hivatal Sajtóirodája

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com