Az Iskola másként projekt keretében színes programokat szerveznek a hátrányos helyzetű családból származó “rozmaringos” gyerekeknek.  

Április 7-én, hétfőn a Megyei Tanfelügyelőség képviselői jelenlétében sportvetélkedőkre, szórakoztató játékokra, kollázs-, aszfaltrajz- kiállításra kerül sor, a kis művészeket oklevelekkel és jutalmakkal díjazzák.

Április 8-án, kedden a MOGYE diákjai a testi higiéniára és az egészséges táplálkozásra, a szájápolás fontosságára hívják fel a figyelmüket. Szerdán a Terezia tejgyárba látogatnak. A Művész moziban a román és a magyar tagozatos gyerekek megtekinthetik a Madagaszkár filmet, valamint karaoké versenyen vehetnek részt, gyümölcssaláta és keksztorta „kíséretében”.

A hét tanulságait pénteken vonják le a csoportbemutató keretében. Ekkor kerül sor a díjazásra és az oklevelek átnyújtására is. “Célunk, hogy ezek a gyerekek átléphessék a társadalmi hátrányukat, hogy ne érezzék “másképp” magukat, mint a többi gyerek. Ezért igyekszünk a társszervezőkkel együtt, hogy egy “másfajta hetet” nyújtsunk nekik, ami éppoly gazdag és színes, ugyanakkor oktató, mint a város többi gyereke számára szervezett tevékenység”, nyilatkozta Corina Todoran, a Központ igazgatója.

Megjegyezzük, hogy a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal Szociális Gondozási Közszolgálata Rozmaring Nappali Központjába nyolcvan, 3 és 8 év közötti gyerek van beíratva, akik az oktató programok mellett más szolgáltatásokban is részesülnek: tanszerek, szállítás lakhelyük és a központ között, napi kétszeri (reggel és délben) étkezés. Alkalomszerűen nemkormányzati szervezetek, kereskedelmi társaságok adományok formájában élelmiszer- és ruhacsomagot juttatnak a gyerekeknek és azok családjaiknak.

A családi és iskolai elhagyás megelőzése, valamint a társadalmi kirekesztés veszélyének kiküszöbölése érdekében mind a gyerekek, mind szüleik iskolai és pszichológiai tanácsadásban részesülnek.

 

A polgármesteri hivatal sajtóirodája

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com