Marosvásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, a Marosvásárhelyi Szociális Igazgatóság révén, az Idősek Otthonával és a Farmacia Socială Kft.-vel közösen, október elsején különleges ajándékkal lepte meg a Művész moziban az időseket.

Október 1-jét 1990 óta az idősek nemzetközi napjává nyilvánították. Immár hagyománnyá vált, hogy ezen a napon megünnepeljük az időseket, akikhez figyelemmel, tisztelettel és hálával fordulunk.

Konfucius mondta: Az öregség, hidd el, jó és kellemes dolog. Igaz, hogy így könnyen eltávolítanak a színpadról, de kompenzációként kényelmes, nézői ülőhelyet kínálnak neked az első sorban." Ezzel a nappal szeretnénk felhívni a társadalom, az állami intézmények és szervezetek figyelmét az egyre szélesebb kategóriákat érintő problémákra és azok sajátos elvárásaira, ugyanakkor emlékezetes pillanatot szeretnénk teremteni az időseknek. Mindannyian tudjuk, hogy az idősek nyitják meg az utat a fiatalabb generációk előtt, kalauzolva lépéseiket. Gratulálok a közösség valamennyi idős tagjának, egészséget, békét, jólétet kívánva nekik, illetve, hogy az egész társadalom tisztelettel és szeretettel forduljon feléjük" – nyilatkozta Andreia Moraru, a Marosvásárhelyi Szociális Igazgatóság ügyvezető igazgatója.

Az eseményen az Idősek Otthona által a 2015–2020-as időszakban készült videoklipekből készült összeállítást vetítették le. Ugyanezen alkalommal megtekinthették a 2021-es év videoklipjét, amelyet a Farmacia Socială Kft.-vel közösen készítettek.

 

Marosvásárhelyi Szociális Igazgatóság

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com