Marosvásárhely Polgármesteri Hivatalának, az Üvegházak, parkok és zöldövezetek ügykezelőségén keresztül, az idei év elején is a legnagyobb üvegházát színpompában tündököl. Fréziák és szegfűk ezrei már majdnem elérték az érettséget és készen állnak arra, hogy a virágkedvelők számára értékesítjék. Ügyfelekre várva, de a városdíszítésre készülve is idén tavasszal 35 fajta virág, összesen majdnem 30.0000 dugványozással szaporított évelő növény, 125.000 magról szaporított évelő virág (begóniák, zsályák, petúniák stb.) vagy rizómák.

„Jelentős területen, több mint 8000 négyzetméteren, a városháza üvegházainak szakemberei mindent megtettek sok lelkesedéssel azért, hogy a legnagyobb üvegházunkban idén is virágok teremjenek. Újdonság, hogy idén már új fűtési rendszerrel melegítettünk az üvegházban, kizárólag fával, ami miatt a fenntartási költségek is jelentősen csökkentek" – nyilatkozta Claudiu Maior, a polgármester tanácsadója.

A szakemberek szerint a különleges alkalmakra – március 1., március 8. – termelt virágfajták a fréziák, szegfűk, kardvirágok, papagájvirágok, valamint cserepes virágok. Ezeket a kereskedők számára kínálják eladásra, az árak a vásárolt mennyiség függvényében változnak. Bővebb információk a 0265-253.138-as telefonszámon, az Üvegházak, parkok és zöldövezetek ügykezelőségénél igényelhetők.

A bel- és külkapcsolati osztály

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com