Nyílt levél
A helyi tanácsosok és a marosvásárhelyiek figyelmébe!

Azt észlelem, hogy a határozattervezet, mely révén Marosvásárhely municípiumot a metroplolisz övezet elhagyására akarom késztetni, egy komment – áradatot eredményezett, éppen ezért szeretném megindokolni ez irányú törekvésemet.

E projekt kezdeményezője a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal volt, a második város Nagyvárad után, amely elindította a peremvárosi övezetek projektjeit. Az alapelvek a városrendészeti tevékenységek, a szállítás infrastruktúrájának, a közszolgálatoknak koherens látásmódját irányozták elő, mindent, ami arról szólt, hogy Marosvásárhelyt kiragadjuk az elszigeteltségből. E programot, amelyet 8 évvel ezelőtt hirdettem meg, egy adott pillanatban 9 fontos fejezet előírásait tartalmazta. Ezek közül megemlítjük a következőket:

- Közúti infrastruktúra - kerülőutak, 4 sávos út Szászrégen – Nyárádtő között, Marosvásárhely, Kolozsvár, Brassó, Nagyszeben összekötése egy szupersztráda által;

- Gyors, villamosított vasúti infrastruktúra, amely képes ellátni az utasszállítást a Szászrégen – Marosvásárhely – Nyárádtő útvonalon, és gyors csatlakozással rendelkezik az európai utakhoz;

- Repülőtéri infrastruktúra – beható tanulmányok a teherszállítási és kereskedelmi járatokra vonatkozóan;

- Két híd a Maros folyó fölött, a Kombinát melletti, valamint a marosszentgyörgyi övezetben.

Nem tudom figyelmen kívül hagyni, és hangsúlyoznom kell annak fontosságát, hogy mindnyájunknak hozzá kell járulnunk a Marosvásárhely környéki településekkel való urbanisztikai együttműködéshez, hisz ami most Koronkán, Marosszentgyörgyön, Marosszentannán vagy Náznánfalván történik, a jövőben komoly kihívások lesznek, olyan pontok, amelyek hátráltatják a város utólagos fejlődését. Összehasonlításban ezzel, nézzék meg, mi történt Brassó, Nagyszeben és Kolozsvár környékén. Egyik példa lehet Brassóv infrastruktúrája a környező városokkal, értem itt Kőhalom és Olthévíz településeket, az Olt fölötti hidat, de más munkákat is modellként tekinthetünk. Ez irányban intézkedéseket kell hozni, és egy ankétot indítani, hogy el lehessen végezni egy elemzést a kiutalt/elköltött összegekről, ugyanis nem voltak alkalmazások, nem történt semmi...a képviselet módja pedig minden esetben nevetség tárgya volt!  

Kérem, tanulmányozzák, mily módon kerültek elosztásra az összegek, mi volt Marosvásárhely municípium álláspontja, a Helyi Tanács Határozatait úgy dolgozták ki, hogy ne vezessenek nézeteltérésekhez, vitákhoz.

Utolsó nyilatkozatában Péter Ferenc úr  - a Maros Megyei Tanács elnöke, az RMDSZ vezetői minőségében (tisztán meg kell határoznia, milyen funkciót képvisel, midőn bizonyos nyilatkozatokat tesz) tulajdonképpen ama célkitűzését mutatja be, hogy megakadályozza Marosvásárhely projektjeit, és meggyőződésem, hogy önöktől sem idegenek azok a dolgok, , amelyekre utalok.

Sajnálattal mondom, hogy Marosvásárhely nem találja magát semmilyen módon a peremvárosi övezetben, pedig a civilizált világ bármely részében ezeket az övezeteket a helyi közigazgatás irányítja. Sajnos, a fent leírt helyzetek ahhoz vezettek, hogy nem hívhattuk le a metropolisz övezetre vonatkozó európai projekteket, bár a Maros Megyei Tanács rendelkezik kincstárából el nem költött pénzekkel.

Dr. Dorin Florea
POLGÁRMESTER

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com