A helyi önkormányzat egyik legnagyobb kihívása a vagyoni gondok megoldása, amelyet növel a legalapvetőbb törvénykezés vagy a nagyvárosi övezetekre vonatkozó közigazgatási kötelezettségek hiánya. Mindkettő komoly fennakadásokat okoz a helyi, nagyvárosi infrastruktúra, közlekedési infrastruktúra, a köz- és városi szolgáltatások fejlesztésében.

A minisztériumok többsége (Közlekedési Minisztérium, Védelmi Minisztérium, Vízügyi és Erdészeti Minisztérium, Gazdasági Minisztérium stb.), valamint országos vállalatok vagy kirendeltségek óriási vagyont birtokolnak, használaton kívülieket, vagy nem létező vagy korszerűtlen tevékenységet folytatókat, amelyek gátolják a helyi önkormányzatok fejlődését, „állam az államban" típusú magatartásukkal.

Ugyanakkor a legalapvetőbb törvénykezés hiánya és a nagyvárosi övezetekre vonatkozó párbeszéd teljes mellőzése, az akadályoztatás mellett, óriási költségeket teremt a jövőbeli városi agglomerációk számára.

Meggyőződésem, továbbá, hogy a helyi önkormányzatok decentralizációja sokkal nehezebb és nehezebben megközelíthető lesz a fent említett kérdések kezelésének hiányában.

A fent leírtak egyrészt egy releváns elemzés eredményei, a valós Románia jelenlegi gyakorlata, másrészt a folytonos viták, a meddők disputák, az önmagukat mindenben szakértőnek tekintő politikusok ajnározott nárcizmusa, akik számára az országstratégia nem számít, hiszen nem létezik, a káderpolitika úgyszintén, akiknek Románia képviseletének imidzse az Európai Unióban nem fontos. Mit mondhatnánk még részvállalásukról Románia valós gondjainak megoldásában, a helyi közigazgatás problémáinak orvoslásában?!

Dr. Dorin Florea,
Marosvásárhely Megyei Jogú Város polgármestere

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com