Csütörtökön, március 21-én a Mihai Eminescu Kulturális Központ adott otthont a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal és a tulajdonosi társulások képviselői közötti találkozónak. Az eseményen Dorin Florea polgármester hangsúlyozta a tulajdonosi társulások elnökeinek fontos szerepét a város projektjeinek támogatásában és megvalósításában. A jelenlevőknek lehetőségük nyílt kifejteni azokat a problémákat, amelyekkel az általuk ügykezelt tömbházak környékén szembesülnek, mint: fák koronaigazítása/megmetszése, földalatti szeméttárolók, fedett parkolók, a játszóterek átrendezése és felújítása, valamint a tömbházak közötti sétányok felújítása, a tömbházak hőszigetelése, új gépkocsiparkolók létesítése stb. Ugyanakkor a polgármester tanácsadója, Claudiu Maior hozzátette, hogy a lakónegyedi találkozók a lakosokkal a jövőben is folytatódnak, és így igyekeznek megoldani a marosvásárhelyiek kéréseit.

Megjegyezzük, hogy ezen a találkozón jelen volt Mihai Mereuţă úr is, a Tulajdonosi Társulások „HABITAT ŞI CASA PLUS" Ligájának elnöke is.

„Köszönöm a tulajdonosi társulások képviselőinek, hogy ilyen nagy számban eljöttek a találkozóra, ami arra enged következtetni, hogy a marosvásárhelyiekkel, románokkal és magyarokkal való partnerség kölcsönös bizalomra és támogatásra épül" – fogalmazott Claudiu Maior, a polgármester tanácsadója.

A bel- és külkapcsolati osztály
Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com