Izgalommal és nagy örömmel lépték át ma, 2018. október 9-én a marosvásárhelyi 18-as számú általános iskola I. osztályosai a Maros Sport- és Szabadidőközpontban felállított, olimpiai méretű fedett medence, azaz a „ballon" küszöbét, hosz részt vegyenek az ingyenes úszótanfolyamon, amelyet Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala kezdeményezett a Marosvásárhelyi Városi Sportklubbal közösen.

„Örülök, hogy a városvezetés projektje kezd formát ölteni. A projekt keretében három héttel ezelőtt indítottuk újra a beiratkozásokat, és íme, az első csoport tagjaként mától több mint 600 marosvásárhelyi kisiskolás vehet részt három hónapon keresztül ingyenes úszótanfolyamon. Természetesen, a mostani bevezető, alapprogramot követően a szülők az edzőkkel közösen eldöntik, hogy a gyermekeket a versenysport felé terelik-e. A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal a tanfolyamra beiratkozott gyerekeknek ingyenes utaztatást biztosít az iskolától a fedett medencéig és vissza. A foglalkozások egy órát vesznek igénybe, és a lehető legjobb feltételek mellett zajlanak, a kisgyerekeket szakképzett személyzet, gazdag tapasztalattal rendelkező edzők felügyelik" – mondta a polgármester tanácsadója, Claudiu Maior.

A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal és a Marosvásárhelyi Városi Sportklub által közösen kezdeményezett projekt célja, hogy a bevezető program keretében minden gyerek sajátítsa el az úszás alapjait.

Megjegyezzük, hogy az Úszás alapjai programra kiválasztott edzők gazdag szakmai tapasztalattal rendelkeznek az alapképzési programok terén, a csoportokat pedig legfennebb tíz gyermek alkotja. További információk és beiratkozás a következő csoportokba: email: csmtgmnatatie@gmail.com, telefon: 0745–949.548 – projektkoordinátor: Laura Tóth.

A köz-, bel- és külkapcsolati osztály

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com