Marosvásárhely megyei jogú város Polgármesteri Hivatala  folytatja a befektetéseket a tanintézményekben.  A helyi tanács idén közel 3 millió lejt utalt ki erre a célra, mely alapokból  tanintézményeket újítottak fel, valamint egyes tantermeket új bútorzattal láttak el. A polgármester személyi tanácsadója, Claudiu Maior  munkalátogatást tett az Európa Gimnáziumban, ahol gratulált a tanintézmények vezetőinek, és értékelte az iskolák infrastruktúráját érintő problémák megoldásának módozatát.

„Végezzük kötelességünket, és folytatjuk a befektetéseket a marosvásárhelyi tanintézményekben. Ma látogatást tettem az Európa Gimnáziumban, ahol két heten belül 12 osztálytermet fejezünk be. Tervünk az, hogy az összes marosvásárhelyi iskolát új bútorzattal szereljük fel, és meggyőződésem, hogy ezt a lehető legrövidebb időn belül képesek vagyunk megvalósítani. Ugyanakkor sor kerül az iskolaudvarok felújítására, és reméljük, hogy a jövőben nem szembesülünk ilyen jellegű problémákkal. A helyi tanács jóváhagyta a pénzalapokat, idén megközelítően 3 millió lejt fordíthatunk erre a célra. Szeretnék köszönetet mondani a tanintézmények vezetőinek, mivel az iskolákért harcoló emberek nélkül semmit sem tehetnénk."

A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal Bel- és Külkapcsolati Osztálya

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com