Jelen időszakban folytatódnak a korszerűsítési munkálatok a Színház téren, a gyakorlatba ültetési folyamat alatt lévő európai támogatású projekt keretén belül. A Civil Építkezések Befektetési Osztály szakembereinek megfelelően, a Koncesszionálási Szolgálatnak átadták azt a dokumentációt, amely a maradék szükséges városi bútorzat (valamint amfiteátrum) és az új ártézi kút megvalósításához szükséges berendezések beszerzéséhez kell. A kút a Luxor üzlet bejárata mellé lesz elhelyezve. Úgyszintén összeállították a szükséges készletek listáját, a sorra kerülő javítások és kiegészítések megvalósítására, amleyeket az előző években végzett munkálatok kiegészítése céljából végeznek el, egészen 2012. október 1-ig.

A szakembereknek megfelelően, a munkálatokat november hónap elejéig be kellene fejezzék. „Továbbra is kitartunk amellett, hogy a Luxor Üzlet tulajdonosa, mutasson be egy átrendezési tervet az üzlet előtt elhelyezkedő és magántulajdonban lévő övezetet illetően, annak érdekében, hogy véglegesítsék a hidroizolációs munkálatokat, valamint meggátolják a talajvíz beszivárgását az aluljáróba”, áll a jelentésben.

 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com