Megdöbbenéssel veszem tudomásul, hogy Marosvásárhely municípium polgármesterjelöltjei terveinek nagyrésze, egy erős régó megvalósítását javasolja, Marosvásárhely központtal.

Emlékeztetem önöket, hogy ezt a projektet másfél évvel ezelőtt kezdeményeztem, és a megye összes polgármesterét meghívtam, hogy együtt határozzuk meg az új régió – melynek Marosvásárhelyen lenne a központja - közigazgatási szervezési stratégiáját. Aggasztott az a tény, hogy kezdeményezésem, abban az időben nem váltott ki semmilyen reakciót. Mi több, az RMDSZ, PNL és PSD a pártjaik sorában lévő polgármestereknek megtiltották a tárgyalásokon való részvételt, a tervet pedig szigorúan elvetették.

Az önök, a marosvásárhelyiek kivételével, senki sem állt mellém és nem támogatott egy olyan célkitűzés megvalósításában, amelyre Marosvásárhely minden szempontból megfelel – úgy történelmileg, közigazgatásilag, mint gazdaságilag. Az ötlet hirtelen vonzóvá vált, és televizíós igéreteken, valamint hangzatos szónoklatokon keresztül újra terítékre került.

Marad tehát, hogy önök ítéljék meg, hogy a mérleg a szavak vagy a tettek irányába billen.

Ami engem illet, mindig is önzetlenség jellemzett, mint orvosként, mint polgármesterként, ezért megígérem, hogy a választásokat követően, meghívom azokat, akik tavaly megtiszteltek azzal, hogy nem hívtak meg egy a várost érintő lényeges tárgyalásra, és világos és pontos témákat ajánlok megbeszélésre.

A várost elképzelés és koherens terv szerint kell vezetni!

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com