A helyi tényezők komoly és felelősségteljes politikai határozatát igénylő nagyszabású projekt veszi kezdetét jövő év januárjában, közölte dr. Dorin Florea polgármester a december 6-i, keddi sajtótájékoztatón.

A projekt a metropolitán övezet új nézőpont szerinti átrendezésére vonatkozik, s egy erős közigazgatási központ létrehozását tartja szem előtt, első szakaszban Marosvásárhely köré a következő helységeknek való polarizálásával: Marosszentanna, Marosszentkirály, Nyárádtő, Keresztúr, Dózsagyörgy, Koronka, Jedd és Marosszentgyörgy.

Marosvásárhely megyei jogú város lakosságának 151 ezerről 129 ezerre való csökkenése (a 2012 októberi népszámlálás előzetes adatai szerint), a város fejlődési területének leszűkülése a környező közösségek miatt – amelyek fejlődése gyakran kaotikus a megfelelő infrastruktúra hiánya miatt –, ezen övezetek gyerekek oktatási nehézségei, akiknek családjai marosvásárhelyi kollégiumokat és egyetemeket szemeltek ki, a hiányos szállítás, a nem megfelelő közszolgáltatások, a munkahelyek problémája, a kerülőutak hiánya néhány azon érvek közül, amelyek ezen kezdeményezés meghozatalára késztették a város elöljáróját. „Történelmi időszakot élünk, amelyben ez a döntés szükségessé válik, s egyúttal a közigazgatási átszervezés felé tett lépést jelenti. Feltétlenül szükséges az ezen közösségek bevonzására vonatkozó referendum sürgős megvitatása. Azok helységek, amelyek képtelenek az önálló fejlődésre, egy erős központ körül foroghatnak, egy közös haszon érdekében. Azonban, Marosvásárhelynek a lakosság számának csökkenése miatt „második kategóriába” való sorolása a municípium erejének hiányához vezet a regionális projektek megközelítését, illetve a régió fővárosaként való fenntartását illetően, a várható területi-közigazgatási átszervezés kontextusában”, mutatott rá Dorin Florea polgármester.

A terv gyakorlatba ültetése céljából – amely a város területének 5000 hektárról 29000 hektárra való növekedéséhez vezetne – Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala egy megfelelő helyiséget fog kijelölni, amely szükséges felszereléssel lesz ellátva, és szakértőket fog rendelkezésre bocsátani, hogy kizárólag olyan külvárosi programokkal foglalkozzanak, amelyek a közlekedési infrastruktúrát, közszolgáltatásokat (közhasznosságok, utak, terelőutak,  a Marosvásárhelyi Repülőtér közúti megközelíthetőségének biztosítása Szászrégenből), a szállításra vonatkozó terveket, az oktatást, egészségügyet, munkahelyeket célozzák.

Ugyanakkor célul tűzték ki a közszolgáltatásokra vonatkozó illetékek, adók és a közszállítási költségek felére csökkentését egy 5 éves időszakra.

A projektet megvitatják  az akadémiai környezet, a civil társadalom képviselőivel, szociológusokkal, építészekkel, majd előterjesztik a 8 helység helyi tanácsához, valamint Marosvásárhely Municípium Helyi Tanácsához, hogy támogassák ezek erős közigazgatási egységbe való gyűjtését.

Dr. Dorin Florea véleménye szerint, Marosvásárhely ily módon egy korszerű és hatékony közigazgatási központ mellett, ihlet elemet jelentene Segesvár és Dicsőszentmárton municípiumok számára.

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com