HIRDETÉS

MyCityLogo hu

1. Szerződő hatóság
Marosvásárhely megyei jogú város, Győzelem tér 3. szám, e-mail: urbanism @ tirgumures.ro

2. Partnerek
Romániai Építész Kamara Maros megyei szervezete
Romániai Építészek Szövetségének Maros megyei szervezete
Novitas 3D City

3. A projekt leírása:
A Győzelem tér – Rózsák tere – Petőfi Sándor tér – Bernády György tér – Vár sétány által körülhatárolt városrész a település egyik legforgalmasabb közlekedési folyosója, a közúti forgalom és az alternatív közlekedési lehetőségek szempontjából egyaránt, hiszen a város jelenlegi arculatát meghatározó történelmi utak metszéspontjában helyezkedik el. A település régi magjának részeként a tanulmány számára javasolt tér mély történelmi, kulturális, építészeti-urbanisztikai töltettel rendelkezik. Ez a történelmi töltet jelenti az építészeti alapot a többrétű tevékenységhez: közigazgatási, pénzügyi-banki, szórakozási és kikapcsolódási, kereskedelmi, oktatási, lakhatási, kulturális, turisztikai, társadalmi stb.

Az említett városi térre vonatkozó tervpályázat és alapos tanulmány elkészítését az urbanisztikai-tájépítészeti rendezés szempontjából (a közterületen használt anyagok és városi bútorok, zöldövezetek, közvilágítás stb.) egységes arculat létrehozásának szükségessége indokolja, az Európai Unió legújabb közlekedésszervezési előírásaival összhangban (elsőbbség az alternatív- és a tömegközlekedés számára), valamint az építészeti-urbanisztikai műemlékek és épületegyüttesek kiemelésének szándéka (jelenleg a magas növényzet, a szegélymenti parkolók, az elégtelen környezeti, építészeti megvilágítás stb. befolyásolja).

A tervpályázat célja megoldásokat, ötleteket találni a tanulmányozott térség hasznosítására, a jelenlegi közösségi igényeknek megfelelően: a vizsgált terület multifunkcionális jellegéből adódó konfliktusok megoldása, a térség építészeti-urbanisztikai műemlékeinek és épületegyütteseinek kiemelése, a térség turisztikai vonzerejének növelése, tájképjavítás, a térség társadalmi összejöveteleinek helyet biztosító terek minőségének emelése, a közlekedés átszervezése a motorizált forgalom és a szennyezés csökkentése, valamint az alternatív- és a tömegközlekedési eszközök használatának növelése érdekében, a lakosság életszínvonalának növelése, a fogyatékkal élő személyek mozgásának megkönnyítése – amelyek a várostervezési dokumentáció vagy műszaki projektek alapját fogják képezni, amelyek közül megemlítjük a védett beépített területre vonatkozó Térségi Városrendezési Tervet, a Marosvásárhely központi részének átalakítása elnevezésű projektet.
A jelentkezők a következő fontos vonatkozásokra tesznek javaslatot a haszonélvező számára:

• Az építészeti-urbanisztikai műemlékek és épületegyüttesek, minden vizsgált tér saját identitásának hasznosítása
• A létező vagy javasolt, esztétikai, történelmi jelentőségű nyilvános műemlékek integrálása (létező és jóváhagyott szobrok, a virágóra stb.); az autó- és gyalogosbejáratok integrálása a Rózsák terére javasolt földalatti parkoló kivitelezésekor
• A köztér, a városi bútorzat, a közétkeztetési rendeltetésű teraszok, a bódék, a turisztikai táblák, a díszkivilágítás, a homlokzatok színvilágának és a közlekedési útvonalak egységes kezelése;
• A védett beépített terület vagy a város bizonyos szimbolikus elemeinek létrehozása, kiemelése (ezek lehetnek: nyilvános találkozók számára berendezett tér, buszmegállók tervezése, városi bútorzat tervezése, bódék tervezése, kereskedelmi teraszok tervezése, turisztikai jelzőtáblák tervezése, kerékpárállványok tervezése, vagy bármely más, potenciális szimbólumértékű köztéri elem);
• A közlekedés és a parkolók átszervezése a város központi részén, annak érdekében, hogy összeegyeztessék, teljesen vagy részlegesen megszűntessék a motorizált közlekedést a Rózsák terén és a környéken; a térség áruellátási forgalmának integrálása;
• A közterek tájképének átalakítása – az alternatív (beleértve a fogyatékkal élő személyeknek is) és a motorizált közlekedés számára fenntartott folyosók, a tömegközlekedés (beleértve a tömegközlekedési megállóhelyeket is), a közterek és a zöldövezetek;
• A tömegközlekedési megállóhelyek integrálása a gyalogosközlekedés számára fenntartott térbe; a tömegközlekedési megállóhelyek elhelyezkedésének elemzése és új helyszínek azonosítása, amennyiben ez indokolt;
• A környezetszennyezés csökkentése és a közterületnek az éghajlatváltozáshoz való igazítása;
• Egyéb vonatkozások, a pályázó, pályázó csapat szabad belátása szerint

A versenypályázat ösztönzi a kreativitást, a megoldásjavaslatok műszaki minőségét, ezek megalapozottságát és fenntarthatóságát, mint a projektek elbírálásának alapfeltételeit.

4. A pályázat típusa: országos szintű nyílt tervpályázat, díjak megítélése és tervezési szolgáltatások leszerződése mellett

5. A pályázat hivatalos indítása: 2018.06.29.
A pályázatok benyújtásának határideje: 2018.09.17.

6. A jelentkezők:

• A jelentkezők lehetnek egyéni építészeti irodák, egyéni építészeti irodákból álló társulások, civil építészi vállalkozási vagy az építészmérnöki szakma gyakorlását lehetővé tevő, a származási ország törvénykezésének megfelelő más törvényes forma, vagy jogi személyek (tervezői kereskedelmi cégek) Romániából vagy más államokból, egyénileg vagy társulásban. Társulás esetén a társulásvezető nevezi a projektet a tervpályázaton.
• A jogi személlyel rendelkező pályázóknak kötelező módon társult tagjuk vagy alkalmazottjuk egy aláírási joggal rendelkező, Romániai Építész Kamara tagsággal bíró építészmérnök, aki legálisan végzi az építészmérnöki szakmát a származási ország törvénykezésének megfelelően. Egyénileg vagy társulásként a jelentkezőknek alkalmasnak kell lenniük Románia területén tervezési szolgáltatási szerződés megkötésére, ezt az alkalmasságot pedig bizonyítaniuk kell a Szervező előtt, amennyiben megnyerik a tervpályázatot.
• Javasolt, hogy a csapattagok között legyen várostervező, tájépítész, designtervező, képzőművész, közlekedési mérnök, szociológus, történész, mérnök vagy olyan képzettséggel rendelkező belföldiek vagy külföldiek, amelyet a jelentkezők relevánsnak ítélnek meg a javaslat kidolgozása szempontjából.
• A pályázók és a szervezők között nincs magánkommunikáció. A pályázók kizárólag írásban fogalmazhatnak meg kérdéseket és kérhetnek felvilágosítást a pályázati dokumentációval kapcsolatban. A megkeresések a válaszokkal együtt minden résztvevő számára nyilvános közlés tárgyát képezik.

7. A pályázatok elbírálásának kritériumai:

• A javaslatok kreativitása, eredetisége és tájépítészeti, építészeti, művészi minősége
• A javaslatok életképessége, ésszerűsége és fenntarthatósága
• A téma célkitűzéseinek teljesítése
• Az ötletek ismertetésének minősége és egyértelműsége annak alátámasztása érdekében, hogy a pályázó képes megvalósítani a javasolt projektet.

8. Az elbíráló bizottság: az építészet, a várostervezés, a képzőművészet és a városi mobilitás szakmai szervezeteit képviselő szakemberek, a helyi és a központi hatóság képviselői.

9. A megvalósíthatósági tanulmány és a végrehajtási projekt szerződéskötése:
A pályázat elbíráló bizottságának a győztes kiválasztására vonatkozó döntése kötelező érvényű a Szervezőre nézve. A versenyt követően a Szervező a törvényes előírásoknak megfelelően szerződést köthet a győztes csapattal a tervezési és a műszaki szakfelügyeleti szolgáltatások kidolgozására. A vonatkozó szerződés becsült értéke 2.167.232 lej ÁFA nélkül, a következő tervezési tételekre: SF/DALI, PUZ (amennyiben szükséges), PAC + POE, PT + DDE, műszaki szakfelügyelet.

10. A nyeremények száma és összege:

I.díj: 20.000 euró
II.díj: 10.000 euró
III.díj: 5.000 euró

A fenti díjak mellett legfennebb 3 dicséret (elismerés) is kiosztható a kiemelt fontosságú területekre vonatkozó kiváló minőségű részleges megoldásokra, egyenként 1000 euró értékben. A részleges megoldás lehet, például, egy szimbólumpotenciállal rendelkezőnek vélt elem designja, egy kivitelezhető megoldás a forgalom átszervezésére, az autó- és gyalogosbejáratok integrálása a Rózsák terére javasolt földalatti parkoló esetében, a közterek tájképének átalakítása – az alternatív (beleértve a fogyatékkal élő személyeknek is) és a motorizált közlekedés számára fenntartott folyosók, a tömegközlekedés (beleértve a tömegközlekedési megállóhelyeket is), a közterek és a zöldövezetek stb.

A zsűri fenntartja magának a jogot, hogy bizonyos díjakat ne osszon ki, ha ezt indokoltnak ítéli meg, a benyújtott művek értékétől (minőségétől) függően.

11.  Egyéb információk:
A pályázati dokumentáció, beleértve a pályázat tematikáját, a pályázat szabályzatát és a megoldásjavaslatok alátámasztására a Szervező által rendelkezésre bocsátott dokumentumokat, megtalálható Marosvásárhely megyei jogú város www.tirgumures.ro honlapján, és a SICAP-on.

 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com