Marosvásárhely Megyei Jogú Város versenyvizsgát hirdet egy megüresedett szakfelügyelői állás betöltésére az Iskolaigazgatóság keretében működő beruházásokért, tanintézet-javításokért, egyházakért és kórházakért felelő osztályra

Sajátos feltételek:

- felsőfokú végzettség licencdipmolával a gazdaságtudomány terén
- legalább 3 év szakterületen belüli tapasztalat

Általános feltételek:

a. román állampolgárság és romániai lakhely
b. a román nyelv ismerete (írott és beszélt változat egyaránt)
c. legalább 18 éves (betöltött) életkor
d. tudatos cselekvőképesség
e. az állásnak megfelelő jó egészségi állapot, amelyet a családorvos vagy más, erre hivatott orvos által kibocsátott igazolással támaszt alá
f. megfelelő végzettség, esetenként bizonyos munkában szerzett gyakorlat vagy más, az állásnak megfelelő sajátos feltételek
g. a jelentkező nem lehet elítélt, aki bűncselekményt követett el az emberiség, a román állam vagy hatóság ellen, illetve aki munkahelyi, az igazságszolgáltatást akadályozó bűncselekményt, csalást, korrupciós vagy szándékos bűncselekményt követett el. Kivételt képez a rehabilitáció esete.

A versenyvizsgára a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal Győzelem tér 3. szám alatti székhelyén kerül sor, az alábbiak szerint:

2017. február 20. – 12 óra – a dossziék benyújtásának határideje;
2017. február 28. – 10 óra – írásbeli vizsga.

Az interjú időpontját később közlik.

A beiratkozási dossziét a 87-es irodában lehet benyújtani, s tartalmaznia kell a következő iratokat:

a. beiratkozási kérelem
b. a személyazonossági igazolvány fénymásolata
c. azon dokumentumoknak a fénymásolata, amelyek a végzettséget és a szakképzést igazolják
d. a munkakönyv fénymásolata, amely azonos az eredetivel, vagy más igazolás, mely a munkaidőt és a munkaképzettséget támasztja alá
e. erkölcsi bizonyítvány vagy saját felelősségre tett nyilatkozat, melyből kiderül, hogy nem büntetett előéletű
f. a családorvos által kibocsátott orvosi igazolás, amely tanúsítja a megfelelő egészségi állapotot, nem lehet 6 hónapnál régebbi
g. curriculum vitae

A könyvészetet megtalálják az intézmény honlapján (www.tirgumures.ro). Bővebb tájékoztatás a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal Győzelem tér 3. szám alatti székhelyén, 87-es szoba, illetve a 0265-268-330-as telefonszámon, 110-es mellékállomás.

Dr. Dorin Florea polgármester

 

Az Iskolaigazgatóság keretében működő beruházásokért, tanintézet-javításokért, egyházakért és kórházakért felelős osztályon megüresedett szakfelügyelői állás betöltésére kiírt versenyvizsga
KÖNYVÉSZETE

1. Románia Alkotmánya, a 2003. évi 767-es Hivatalos Közlönyben közölve;
2. A helyi közigazgatásra vonatkozó 2001. évi 215-ös számú törvény, a 123/2007. számú Hivatalos Közlönyben újraközölve;
3. A 2004. évi 477-es számú törvény – A Közhatóságok és –intézmények szerződéses személyzete magatartási törvénykönyve a 1105/2004. számú Hivatalos Közlönyben közölve;
4. A közérdekű információhoz való szabad hozzáférés 2001. évi 544. sz. törvénye (663/2001. sz. Hivatalos Közlöny), az utólagos módosításokkal és kiegészítésekkel;
5. Az építkezési munkálatok kivitelezése engedélyezésére vonatkozó 50/1991. sz. törvény, a 933/2004. sz. Hivatalos Közlönyben újraközölve;
6. Az építkezési munkálatok kivitelezése engedélyezésére vonatkozó 50/1991. sz. törvény alkalmazási normáit jóváhagyó 839/2009. sz. rendelet, a 797/2009. sz. Hivatalos Közlönyben közölve.
7. Az építkezési minőségre vonatkozó 10/1995. sz. törvény, az utólagos módosításokkal és kiegészítésekkel, a 765/2016. sz. Hivatalos Közlönyben újraközölve;
8. A nyomás alatti berendezések, emelő berendezések és az üzemanyag-fogyasztó készülékek biztonságos körülmények közötti működésére vonatkozó 2008. évi 64-es sz. törvény, a 399/2015. sz. Hivatalos Közlönyben újraközölve;
9. A Kazánok, Nyomás alatti tartályok és Emelő berendezések ellenőrzésére szolgáló Állami Inspekció szervezésére és működésére vonatkozó 1340/2001. sz. határozat, a 37/2002-es Hivatalos Közlönyben közölve;
10. A Kazánok, Nyomás alatti tartályok és Emelő berendezések ellenőrzésére szolgáló Állami Inspekció újraszervezési intézkedéseire vonatkozó 182/2005. sz. határozat, a 254/2005-ös Hivatalos Közlönyben közölve;
11. A kiadási kategóriák és tevékenységek, a közalapokból előlegként történő kifizetések kritériumainak és határainak meghatározására vonatkozó 264/2003. sz. határozat, a 109/2004-es Hivatalos Közlönyben újraközölve;
13. A közberuházások műszaki-gazdasági dokumentációja kerettartalmára, valamint a beruházási objektumok és beruházási munkálatok általános előszámítását kidolgozó struktúrára és metodológiára vonatkozó 28/2008. sz. határozat, a 48/2008. sz. Hivatalos Közlönyben közölve.

Dr. Dorin Florea polgármester

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com