A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal versenyvizsgát szervez a Melegházak, Parkok és Zöldövezet-kezelő Közszolgálat keretében ideiglenesen megüresedett szakfelügyelői állás betöltésére.

Specifikus követelmények:

– felsőfokú végzettség licencdiplomával a közigazgatási tudományok terén
– legalább 1 évi szakmai gyakorlat

A vizsgán való részvétel általános feltételei:

a. román állampolgárság és romániai lakhely
b. a román nyelv ismerete (ír és beszél)
c. legalább 18 éves (betöltött) életkor
d. tudatos cselekvőképesség
e. az állásnak megfelelő jó egészségi állapot, amelyet a családorvos vagy más, erre hivatott orvos által kibocsátott igazolással támaszt alá
f. megfelelő végzettség, esetenként bizonyos munkában szerzett gyakorlat vagy más, az állásnak megfelelő sajátos feltételek
g. a jelentkező nem lehet elítélt, aki bűncselekményt követett el az emberiség, a román állam vagy hatóság ellen, illetve aki munkahelyi, az igazságszolgáltatást akadályozó bűncselekményt, csalást, korrupciós vagy szándékos bűncselekményt követett el. Kivételt képez a rehabilitációs esete.

A versenyvizsgára a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal Győzelem tér 3. szám alatti székhelyén kerül sor, az alábbiak szerint:

2017. január 4. – 12 óra – a dossziék benyújtásának határideje;
2017. január 12. – 10 óra – írásbeli/gyakorlati vizsga.

Az interjú időpontját később közlik

A beiratkozási dossziét a 87-es irodában lehet benyújtani, s tartalmaznia kell a következő iratokat:

1. beiratkozási kérelem
2. a személyazonossági igazolvány fénymásolata
3. azon dokumentumoknak a fénymásolata, amelyek a végzettséget és a szakképzést igazolják
4. a munkakönyv fénymásolata, amely azonos az eredetivel, vagy más igazolás, mely a munkaidőt és a munkaképzettséget támasztja alá
5. erkölcsi bizonyítvány vagy saját felelősségre tett nyilatkozat, melyből kiderül, hogy nem büntetett előéletű
6. a családorvos által kibocsátott orvosi igazolás, amely tanúsítja a megfelelő egészségi állapotot, nem lehet 6 hónapnál régebbi
7. curriculum vitae

A könyvészetet az intézmény www.tirgumures.ro honlapján tették közre. Bővebb felvilágosítás a Győzelem tér 3. szám alatt, a 87-es irodában kapható, telefon 0265-268330, 110-es mellékállomás.

Dr. Dorin Florea polgármester

 

A Melegházak, Parkok és Zöldövezet-kezelő Közszolgálaton ideiglenesen megüresedett szakfelügyelői állás betöltésére kiírt versenyvizsga
KÖNYVÉSZETE

1. Románia Alkotmánya, a 763/2003. sz. Hivatalos Közlönyben újraközölve;
2. A 2001. évi 215-ös helyi közigazgatási törvény, a 123/2007. sz. Hivatalos Közlönyben újraközölve;
3. A 2004. évi 477-es számú törvény, a 1105/2004. számú Hivatalos Közlönyben közölve – A Közhatóságok és –intézmények szerződéses személyzete magatartási törvénykönyve
4. A közérdekű információhoz való szabad hozzáférés 2001. évi 544. sz. törvénye (663/2001. sz. H.K.), az utólagos módosításokkal és kiegészítésekkel;
5. A 319/2006. sz. törvény – A munkabiztonság és –egészség törvénye, a 646/2006. sz. Hivatalos Közlönyben közölve;
6. A marosvásárhelyi zöldövezetek fejlesztése és karbantartása szervezését és biztosítását célzó egységes intézkedések szabályzatát jóváhagyó 197/2007. sz. helyi tanácsi határozat, módosítva és kiegészítve;
7. Dezvoltarea spaţiilor verzi în sprijinul conservării mediului înconjurător în România – cap.2 – Sever Muja – Editura Ceres Bucureşti 1994.

Dr. Dorin Florea polgármester

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com