Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala versenyvizsgát hirdet egy I. besorolású, asszisztensi fokozatú felügyelői köztisztviselői állás betöltésére a Kommunikáció, Nemzetközi Finanszírozású Projektek és Humán Erőforrás Igazgatóság keretében működő Bérezési és Humán Erőforrás osztályon.

A vizsgára a polgármesteri hivatal Győzelem tér. 3 szám alatti székhelyén kerül sor 2016. október 18-án, 10 órától – írásbeli vizsga.
A beiratkozási dossziékat a hirdetésnek Románia Hivatalos Közlönye III. fejezetében történő megjelenésétől számított 20 napon belül kell letenni az intézmény székhelyén, a 87-es szobában, és a 611/2008-as kormányhatározat 49. cikkelye 1. bekezdésében, valamint a 192/2013-as rendelet 2. cikkelyében előírt dokumentumokat kell tartalmaznia.
A vizsgán való részvétel feltételeit, a beiratkozáshoz szükséges iratokat és a könyvészetet az intézmény székhelyén, illetve a www.tirgumures.ro honlapon is közzéteszik.
Bővebb tájékoztatás a 0265-268.330-as telefonszám 110-as mellékállomásán naponta 8 és 14 óra között.

Dr. Dorin Florea polgármester

 

A Kommunikáció, Nemzetközi Finanszírozású Projektek és Humán Erőforrás Igazgatóság keretében működő Bérezési és Humán Erőforrás osztályon I. besorolású, asszisztensi fokozatú felügyelői köztisztviselői állás betöltésére kiírt versenyvizsga
KÖNYVÉSZETE

1. Románia Alkotmánya, a 2003. évi 763-as Hivatalos Közlönyben újraközölve, az utólagos módosításokkal és kiegészítésekkel;
2. A 2001. évi 215-ös helyi közigazgatási törvény, újraközölve, az utólagos módosításokkal és kiegészítésekkel;
3. A köztisztviselők statútumára vonatkozó 188/1999. sz. törvény, az utólagos módosításokkal és kiegészítésekkel;
4. A köztisztviselők magatartására vonatkozó 7/2004. sz. törvény, az 157/2004. sz. Hivatalos Közlönyben közölve, az utólagos módosításokkal;
5. A közérdekű információhoz való szabad hozzáférés 2001. évi 544-es sz. törvénye, az utólagos módosításokkal és kiegészítésekkel;
6. A 144/2007. sz. törvény módosítására és kiegészítésére vonatkozó 176/2010. sz. törvény, az utólagos módosításokkal és kiegészítésekkel;
7. A 2003. évi 53-as sz. törvény – Munkatörvénykönyv, újraközölve, az utólagos módosításokkal és kiegészítésekkel;
8. A 286/2011. sz. kormányhatározat – A szabad vagy ideiglenesen megüresedett állás szerződéses tisztségeknek és a szakmai fokozatok kritériumainak megfelelő betöltése általános elveinek meghatározására vonatkozó keretszerződés;
9. A 611/2008. sz., a köztisztviselők karrier-fejlesztési és szervezési normáinak jóváhagyására vonatkozó határozat, az utólagos módosításokkal és kiegészítésekkel;
10. A 284/2010. sz. törvény – A közalapokból fizetett személyzet egységes bérezésére vonatkozó kerettörvény, az utólagos módosításokkal és kiegészítésekkel;
11. Az alkalmazottak általános jegyzékére vonatkozó 500/2011. sz. határozat, az utólagos módosításokkal és kiegészítésekkel;
12. A 250/1992. sz., az önkormányzatoknál, a különleges autonóm intézményeknél és egyéb költségvetési egységeknél dolgozó közalkalmazottak pihenő és egyéb szabadságára vonatkozó újraközölt határozat, az utólagos módosításokkal és kiegészítésekkel;

Dr. Dorin Florea polgármester

MELLÉKLET
A Kommunikáció, Nemzetközi Finanszírozású Projektek és Humán Erőforrás Igazgatóság keretében működő Bérezési és Humán Erőforrás osztályon I. besorolású, asszisztensi fokozatú felügyelői köztisztviselői állás betöltésére kiírt versenyvizsgán való részvétel feltételei:

Köztisztség megnevezése

Szaktanulmányok

Régiség a szakmában

I. besorolású, asszisztensi fokozatú felügyelői állás

- befejezett egyetemi tanulmányok licencdiplomával, illetve hosszú távú felsőfokú tanulmányok, licencdiplomával a társadalomtudományok terén

- legalább
1 év

Dr. Dorin Florea polgármester

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com