A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal versenyvizsgát szervez a következő, ideiglenesen megüresedett köztisztviselői állások betöltésére:

– I. besorolású, felső szakmai fokozatú felügyelő a Gazdasági Igazgatóság keretében működő pénzügyi-könyvviteli irodába;

– I. besorolású, felső szakmai fokozatú tanácsadó a Gazdasági Igazgatóság keretében működő költségvetési-könyvviteli osztályra.

 

A versenyvizsgára az intézmény Marosvásárhely, Győzelem tér 3. szám alatti székhelyén kerül sor: 2015. március 18-án 10 órától – kiegészítő vizsga, valamint március 19-én 10 órától – írásbeli vizsga.

A beiratkozási dossziékat a hirdetésnek Románia Hivatalos Közlönye III. fejezetében történő megjelenésétől számított 8 napon belül kell letenni az intézmény székhelyén, a 87-es szobában, és a 611/2008-as kormányhatározat 49. cikkelye 1. bekezdésében, valamint a 192/2013-as rendelet 2. cikkelyében előírt dokumentumokat kell tartalmaznia.

A versenyvizsgán való részvétel feltételeit, a beiratkozási dossziéhoz igényelt iratokat és a megállapított könyvészetet az intézmény székhelyén és a www.tirgumures.ro honlapon függesztik ki.

Bővebb felvilágosítás a 0265-268.330-as telefonszámon, 110-es mellék, naponta 8-14 óra között kapható.

 

Dr. Dorin Florea polgármester

 

 

A Gazdasági Igazgatóság keretében működő pénzügyi-könyvviteli irodába  I. besorolású, felső szakmai fokozatú felügyelői állás betöltésére kiírt versenyvizsga

KÖNYVÉSZETE

 

1. Románia Alkotmánya, a 2003. évi 763-as Hivatalos Közlönyben újraközölve;

2. A 2001. évi 215-ös helyi közigazgatási törvény, a 123/2007. sz. Hivatalos Közlönyben újraközölve;

3. A köztisztviselők statútumára vonatkozó 188/1999. sz. törvény, a 365/2007. sz. Hivatalos Közlönyben újraközölve, az utólagos módosításokkal és kiegészítésekkel;

4. A köztisztviselők magatartására vonatkozó 7/2004. sz. törvény, a 157/2004. sz. Hivatalos Közlönyben közölve, az utólagos módosításokkal;

5. A közérdekű információhoz való szabad hozzáférés 2001. évi 544. sz. törvénye, az utólagos módosításokkal és kiegészítésekkel;

6. A helyi közpénzügyekre vonatkozó 273/2006. sz. törvény, a 618/2006. sz. Hivatalos Közlönyben közölve;

7. A közintézmények kiadásainak felvállalására, felszámolására és kifizetésére, valamint a költségvetési és törvényes kötelezettségek megszervezésére, nyilvántartására és jelentésére vonatkozó alkalmazási normákat jóváhagyó 1792/2002. sz. rendelet, a 37/2003. sz. Hivatalos Közlönyben közölve;

8. A közintézmények könyvvitelének megszervezésére és vezetésére vonatkozó alkalmazási normákat jóváhagyó 1917/2005. sz. rendelet, A közintézmények számlaterve és azok alkalmazási utasításai, a 1186/2005. sz. Hivatalos Közlönyben közölve;

9. A közintézmények könyvvitelének megszervezésére és vezetésére vonatkozó alkalmazási normákat módosító és kiegészítő 2021/2013. sz. rendelet, A közintézmények számlaterve és azok alkalmazási utasításai, a Közpénzügyi Minisztérium 1917/2005. sz. rendeletével jóváhagyva, a 831/2013. sz. Hivatalos Közlönyben közölve.

 

Dr. Dorin Florea polgármester

 

A Gazdasági Igazgatóság keretében működő költségvetési-könyvviteli osztály I. besorolású, felső szakmai fokozatú tanácsadói állás betöltésére kiirt versenyvizsga

KÖNYVÉSZETE

 

1. Románia Alkotmánya, a 2003. évi 763-as Hivatalos Közlönyben újraközölve;

2. A 2001. évi 215-ös helyi közigazgatási törvény, a 123/2007. sz. Hivatalos Közlönyben újraközölve;

3. A köztisztviselők statútumára vonatkozó 188/1999. sz. törvény, a 365/2007. sz. Hivatalos Közlönyben újraközölve, az utólagos módosításokkal és kiegészítésekkel;

4. A köztisztviselők magatartására vonatkozó 7/2004. sz. törvény, a 157/2004. sz. Hivatalos Közlönyben közölve, az utólagos módosításokkal;

5. A közérdekű információhoz való szabad hozzáférés 2001. évi 544. sz. törvénye, az utólagos módosításokkal és kiegészítésekkel;

6. A helyi közpénzügyekre vonatkozó 273/2006. sz. törvény, a 618/2006. sz. Hivatalos Közlönyben közölve;

7. A közintézmények kiadásainak felvállalására, felszámolására és kifizetésére, valamint a költségvetési és törvényes kötelezettségek megszervezésére, nyilvántartására és jelentésére vonatkozó alkalmazási normákat jóváhagyó 1792/2002. sz. rendelet, a 37/2003. sz. Hivatalos Közlönyben közölve;

8. A közintézmények könyvvitelének megszervezésére és vezetésére vonatkozó alkalmazási normákat jóváhagyó 1917/2005. sz. rendelet, A közintézmények számlaterve és azok alkalmazási utasításai, a 1186/2005. sz. Hivatalos Közlönyben közölve;

9. A közintézmények könyvvitelének megszervezésére és vezetésére vonatkozó alkalmazási normákat módosító és kiegészítő 2021/2013. sz. rendelet, A közintézmények számlaterve és azok alkalmazási utasításai, a Közpénzügyi Minisztérium 1917/2005. sz. rendeletével jóváhagyva, a 831/2013. sz. Hivatalos Közlönyben közölve.

 

Dr. Dorin Florea polgármester

  

 

MELLÉKLET

A Gazdasági Igazgatóság keretében ideiglenesen megüresedett köztisztviselői állások betöltésére kiírt versenyvizsgán való részvétel feltételei

          

Állás megnevezése

 

Szaktanulmányok

 

Régiség a szakmában

 

Specifikus követelmények

 

I. besorolású, felső szakmai fokozatú felügyelő

- befejezett egyetemi tanulmányok licencdiplomával, illetve hosszú távú felsőfokú tanulmányok, licenc- vagy azzal egyenértékű diplomával a gazdasági tudományok terén  

- legkevesebb 9 év

- haladó szintű számítógép-kezelői ismeretek   

 

I. besorolású, felső szakmai fokozatú tanácsadó

- befejezett egyetemi tanulmányok licencdiplomával, illetve hosszú távú felsőfokú tanulmányok, licenc- vagy azzal egyenértékű diplomával a gazdasági tudományok terén  

- legkevesebb 9 év

- haladó szintű számítógép-kezelői ismeretek   

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az információs technológia terén szerzett ismereteket felmérő kiegészítő vizsga 15 rácsteszt típusú kérdésre való válaszolást jelent, 15 perc alatt. A versenyvizsgán való részvétel feltételeinek megfelelően, a kiegészítő vizsga haladó szintű kérdéseket foglal magába.

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com