A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal versenyvizsgát szervez egy ideiglenesen megüresedett szakfelügyelői állás betöltésére a kommunikációs, nemzetközileg finanszírozott projektek és humánerőforrás-igazgatóság keretében működő nemzetközi finanszírozású projektek osztályára.

 

 A vizsgán való részvétel feltételei:

1. román állampolgárság és romániai lakhely

2. a román nyelv ismerete (ír és beszél)

3. legalább 18 éves (betöltött) életkor

4. tudatos cselekvőképesség

5. az állásnak megfelelő jó egészségi állapot, amelyet a családorvos vagy más, erre hivatott orvos által kibocsátott igazolással támaszt alá

6. megfelelő végzettség, esetenként bizonyos munkában szerzett gyakorlat vagy más, az állásnak megfelelő sajátos feltételek

7. a jelentkező nem lehet elítélt, aki bűncselekményt követett el az emberiség, a román állam vagy hatóság ellen, illetve aki munkahelyi, az igazságszolgáltatást akadályozó bűncselekményt, csalást, korrupciós vagy szándékos bűncselekményt követett el. Kivételt képez a rehabilitációs esete.

 

Sajátos feltételek:

-         befejezett felsőfokú tanulmányok licenc diplomával a jogtudományok terén

-         szakértői képzés az európai strukturális és kohéziós alapok lehívására

-         projektmenedzsmenti tanfolyam

-         legkevesebb 6 hónapos szakmai tapasztalat

 

A vizsga a polgármesteri hivatal Győzelem tér 3. szám alatti székhelyén lesz a következő határidő szerint:

– 2015. február 2. – 12 óra – az iratcsomók benyújtásának határideje;

– 2015. február 10. – 10 óra – írásbeli vizsga.

 

Az interjú időpontját később ismertetik.

 

A versenyvizsgára a dossziékat a Marosvásárhelyi Municípium Győzelem tér 3. szám alatti székhelyén, a 87-es irodában kell benyújtani, s tartalmazniuk kell az alábbi iratokat:

 

1. beiratkozási kérelem

2. a személyazonossági igazolvány fénymásolata

3. azon dokumentumoknak a fénymásolata, amelyek a végzettséget és a szakképzést igazolják

4. a munkakönyv fénymásolata, amely azonos az eredetivel, vagy más igazolás, mely a munkaidőt és a munkaképzettséget támasztja alá

5. erkölcsi bizonyítvány vagy saját felelősségre tett nyilatkozat, melyből kiderül, hogy nem büntetett előéletű

6. a családorvos által kibocsátott orvosi igazolás, amely tanúsítja a megfelelő egészségi állapotot, nem lehet 6 hónapnál régebbi

7. curriculum vitae

8. a katonakönyv fénymásolata (esetenként)

 

Bővebb tájékoztatás Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal Győzelem tér 3. szám alatti székhelyén, a 87-es szobában, illetve a 0265-268.330-as telefonszámon 110-es melléken.

 

 Dr. Dorin Florea polgármester

 

 

A Kommunikációs, nemzetközileg finanszírozott projektek és humánerőforrás-igazgatóság keretében működő nemzetközi finanszírozású projektek osztályon egy szakfelügyelői állás betöltésére kiírt versenyvizsga

KÖNYVÉSZETE

 

1. Románia Alkotmánya, a 2003. évi 767-es Hivatalos Közlönyben újraközölve;

2. A 2001. évi 215-ös helyi közigazgatási törvény, a 123/2007. sz. Hivatalos Közlönyben újraközölve;

3. A 2004. évi 1105-ös sz. Hivatalos Közlönyben közölt 2004. évi 477-es sz. törvény – A közhatóságok és –intézmények szerződéses személyzetének magatartási törvénykönyve;

4. A közérdekű információhoz való szabad hozzáférés 2001. évi 544-es sz. törvénye, a 663/2001. sz. Hivatalos Közlönyben közölve;

5. A romániai regionális fejlesztésre vonatkozó 2004/315-ös számú Törvény, a 2004/577-es számú Hivatalos Közlönyben közölve;

6. A regionális fejlesztési tanácsok szervezésének és működésének keretszabályzatát jóváhagyó 2004. évi 1256-os sz. kormányhatározat, a 2004. évi 781-es sz. Hivatalos Közlönyben közölve;

7. A Regionális Fejlesztési Országos Tanács szervezési és működési szabályzatát jóváhagyó 772/2005. sz. kormányhatározat, a 671/2005. Hivatalos Közlönyben közölve;

8. A romániai regionális fejlesztésre vonatkozó 2004/315-ös számú Törvényt módosító és kiegészítő 111/2004. sz. sürgősségi rendelet, az 1115/2004. sz. Hivatalos Közlönyben közölve;

9. Az Európai Bizottság által elfogadott 2014–2020 partnerségi egyezmény;

10. Az operációs programok révén finanszírozott műveletek keretében elvégzett kiadások elfogadási szabályzatára vonatkozó 759/2007. sz. kormányhatározat, az 517/2007. sz. Hivatalos Közlönyben közölve.

 

Dr. Dorin Florea polgármester

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com