A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal versenyvizsgát szervez a Bölcsődeigazgatóság keretében megüresedett központigazgatói állások betöltésére.

 

- 6 központigazgatói állás

- a jelentkezők a hosszú távú egyetemi oktatás végzősei kell legyenek licencdiplomával az alábbi területeken: gazdasági, jog-, közigazgatási, orvos-, szociológiai, pszichológiai tudományok és a nevelés tudománya;

- illetve a felsőoktatás más területén is végezhettek licencdiplomával, legkevesebb 3 év gyakorlattal a szociális ellátás terén

- mindkét esetben legkevesebb 2 év tapasztalat a szakterületen

 

A vizsgán való részvétel általános feltételei:

a) román állampolgárság és romániai lakhely

b) a román nyelv ismerete (ír és beszél)

c) legalább 18 éves (betöltött) életkor

d) tudatos cselekvőképesség

e) az állásnak megfelelő jó egészségi állapot, amelyet a családorvos vagy más, erre hivatott orvos által kibocsátott igazolással támaszt alá

f) megfelelő végzettség, esetenként bizonyos munkában szerzett gyakorlat vagy más, az állásnak megfelelő sajátos feltételek

g) a jelentkező nem lehet elítélt, aki bűncselekményt követett el az emberiség, a román állam vagy hatóság ellen, illetve aki munkahelyi, az igazságszolgáltatást akadályozó bűncselekményt, csalást, korrupciós vagy szándékos bűncselekményt követett el, amely összeférhetetlen a tisztség gyakorlásával. Kivételt képez a rehabilitációs esete. 

 

Az írásbeli vizsgát 2014. december 16-án 10 órától tartják a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal Győzelem tér 3. szám alatti székhelyén.

A beiratkozási iratcsomókat 2014. november 17-én 12 óráig a 87-es irodában kell benyújtani, ezek a következő iratokat kell tartalmazzák:

a) beiratkozási kérelem

b) a személyazonossági igazolvány fénymásolata

c) azon dokumentumoknak a fénymásolata, amelyek a végzettséget és a szakképzést igazolják

d) a munkakönyv fénymásolata, amely azonos az eredetivel, vagy más igazolás, mely a munkaidőt és a munkaképzettséget támasztja alá

e) erkölcsi bizonyítvány vagy saját felelősségre tett nyilatkozat, melyből kiderül, hogy nem büntetett előéletű

f) a családorvos által kibocsátott orvosi igazolás, amely tanúsítja a megfelelő egészségi állapotot, nem lehet 6 hónapnál régebbi

g) curriculum vitae

h) a katonakönyv másolata (esetenként)

i) más, a versenyvizsga lebonyolításával kapcsolatos iratok.

 

Bővebb felvilágosítást a Kommunikációs, nemzetközi finanszírozású pályázati és személyzeti osztályon nyújtanak naponta 8-14 óra között a 87-es irodában, telefon: 0265-268330, 168-as mellékállomás.

 

Dr. Dorin Florea polgármester

 

 

Bölcsődeigazgatóság keretében megüresedett központigazgatói állások betöltésére kiírt versenyvizsga

KÖNYVÉSZETE

 

  1. 1.Románia Alkotmánya, 2003. évi 767-es számú Hivatalos Közlönyben közölve ;
  2. 2.A helyi közigazgatásra vonatkozó 2001. évi 215-ös számú törvény, a 2007. évi 123-as számú Hivatalos Közlönyben közölve;
  3. 3.A 2004. évi 477-es számú törvény, a 2004. évi 1105-ös számú Hivatalos Közlönyben közölve – A Közhatóságok és –intézmények szerződéses személyzete magatartási törvénykönyve
  4. 4.A közérdekű információhoz való szabad hozzáférés 2001. évi 544. sz. törvénye, a 66382001. évi Hivatalos Közlönyben közölve;
  5. 5.A bölcsődék létrehozására, szervezésére és működésére vonatkozó 263/2007. évi törvény, az 507/2007 Hivatalos Közlönyben közölve, az utólagos módosításokkal és kiegészítésekkel;
  6. 6.A bölcsődék és más iskola előtti korai oktatási egységek szervezési és működési metodológiát jóváhagyó 1252/2012. határozat, a 8/2013. sz. Hivatalos Közlönyben közölve;
  7. 7.A közigazgatási döntéshozatal áttekinthetőségére vonatkozó 2003. évi 52-es számú törvény (749/2013. sz. Hivatalos Közlöny);
  8. 8.A Belső/menedzseri ellenőrzés jóváhagyására vonatkozó, újraközölt 946/2005. rendelet, amely magába foglalja a közintézmények belső/menedzseri ellenőrzésének szabványait, a 469/2011. sz. Hivatalos Közlönyben közölve;
  9. 9.A 2006. évi 273-as helyi közpénzügyi törvény, a 618/2006. sz. Hivatalos Közlönyben közölve;
  10. 10.A 2006. évi 273-as helyi közpénzügyi törvényt módosító és kiegészítő 63/2010. évi sürgősségi rendelet, a 450/2010. évi Hivatalos Közlönyben közölve;
  11. 11.Az állami társadalombiztosítási költségvetés 340/2013 törvénye, a 776/2013. sz. Hivatalos Közlönyben közölve;
  12. 12.
  13. 13.Az 571/2003. évi törvény, az Alkalmazási normák pénzügyi törvénykönyvére vonatkozó 44/2004. sz. kormányhatározattal összevetve, az utólagos módosításokkal és kiegészítésekkel;
  14. 14.A bölcsődék szervezési és működési szabályzatára vonatkozó 271/2013. sz. helyi tanácsi határozat.

 

Dr. Dorin Florea

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com