Az utóbbi évek tűzesetek statisztikája azt mutatja, hogy őszi időszakban, a földterületek száraz gaztól való megtisztítása következtében, nagyobb számú ellenőrizetlen tűz keletkezik.

Felkérjük a magán- és jogi személyeket (tulajdonosi társulásokat, gazdasági egységeket, köz- és oktatási intézményeket), hogy járuljanak hozzá a tavaszi nagytakarításhoz, és intézkedjenek, hogy az ingatlanok, a lakóházak mellett levő zöldövezetek, a sétányok, a járdák, sáncok, átereszek megtisztuljanak.

A lakóházak és más rendeltetésű ingatlanok övezetében elhelyezkedő sáncok, gyaloghidak, utcai árkok kitakarítása megfelelő módon fog történni, míg az összegyűlt hulladékot az erre kijelölt helyre szállítják.

Tilos a gyúlékony termékek, tömbházak között elhelyezett, háztartási hulladékbegyűjtő központokba való eldobása.

A hulladékokat kompakt módon helyezik el a háztartási hulladékbegyűjtő központokban, majd a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal által megállapított és a lakosok tudomására hozott program szerint szállítják el innen.

Tilos a szeméttárolókba és kukákba helyezett szemét meggyújtása.

A 2008/20. számú marosvásárhelyi helyi tanácsi határozat 8. cikkelye 2. bekezdése előírásainak megfelelően, Marosvásárhely municípium területén a hulladékégetés be van tiltva.

Az udvarokon rakott tűzet sohasem szabad felügyelet nélkül hagyni. A keletkezett hamut az erre a célra előkészített gödrökbe vagy fedett fémdobozokba kell elhelyezni, miután, először vízzel eloltották a benne levő parazsat.

          A robbanóveszélyes helyektől (gáz, gyúlékony folyadékok, gyúlékony kigőzölgések) legkevesebb 40 méter távolságra, a gyúlékony anyagoktól (papír, textil, olaj, bitumen) pedig 10 méter távolságra, felügyelet vagy megfelelő intézkedések biztosítása nélkül tilos nyílt tűzet rakni.

          A fűtésre használt faanyagot (fűrészpor, rönk, faszármazékok stb.) máglyákban kell tárolni, a megfelelő biztonsági távolságot pedig meg kell tartani közöttük. A faanyag máglyákat úgy építik, meg, hogy stabilak legyenek, ne zárják el az elektromos táblákat, bejárati ajtókat és vészkijáratókat. A fahulladékokat (forgács, fűrészpor) naponta elszállítják a speciálisan erre a célra kijelölt helyekre.

          A faanyag tárolása speciálisan kialakított helyen történik, a tűzforrásoktól, konyháktól, palackoktól, kéményektől, füstölőktől biztos távolságra.

          A könnyen gyulladó anyagokat és vegyületeket a tulajdonságuknak megfelelő körülmények között, jól szellőző helyen kell tárolni, többször kell ellenőrizni, hogy a felhevülést és öngyulladást kizárják.

          A gyerekeket állandóan felügyelet alatt kell tartani és tilos a közelükben tűzeseteket okozható eszközöket (gyufa, gyújtó, gyertya) tartani.

          Tűz esetén a tűzoltókocsiknak biztosítani kell a bejáratot a vízforráshoz, s minden évszakban meg kell engedni, hogy használják a vizet, hiszen ez fontos tűzvédelmi feltétel.

          Az óvintézkedések figyelmen kívül hagyása őszi nagytakarítás idején, amikor száraz növényzetet, növényi maradványokat, szemetet és lomot égetnek, súlyos következményekkel járhat, emberéleteket követelhet, anyagi károkat okozhat és károsíthatja a környezetet.

          Tűzeset észlelése esetében őrizzék meg nyugalmukat, és hívják a 112-es segélyhívót!

 

Vészhelyzeti Önkéntes Osztály Marosvásárhely

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com