Fát loptak

Február 13-án érték tetten V.Z., L.G., V.K. és L.B. marosvásárhelyi illetőségű személyeket, akik a Bodoni erdőből származó faanyagot szállítottak szekereikkel. A fatolvajokat a városi rendőrségnek adták át a vizsgálatok folytatása érdekében.

 

Közrendháborítás

    A Helyi Rendőrség alkalmazottai a 2015 február 5 - 15 közötti időszakban a Helyi Rendőrigazgatóság alkalmazottai az antiszociális cselekedetek megelőzését és visszaszorítását kezelték prioritásként. Ezzel együtt, 42 személyt bírságoltak meg szabálysértés miatt a közrend és csend megzavarása okán, a 61/1991R számú Törvény előírásainak megfelelően. Jelentősebbek a következő esetek:

- a Helyi Rendőrség szolgálatos tisztjének tett telefonos bejelentés nyomán 2015 február 5-én egy csapat kiszállt a Maros Megyei Vérközponthoz, ahol nevezett C.I. szászrégeni lakos zavarta a közrendet és a csendet, erőszakkal fenyegetve az egészségügyi dolgozókat és a betegeket. Az illetőt megbírságolták, és felszólították, hogy hagyja el az épületet.

- 2015 február 7-én 23.00 óra tájban néhány fiatal a Rózsák terén lévő parkban kiabálással és botrányos viselkedésével zavarta a közrendet és a csendet. A Helyi rendőrség őrjárata a helyszínen megbírságolta az említett személyeket.

- vasárnap, 2015 február 8-án 23.00 óra körül a Helyi Rendőrség intervenciós csapata kiszállt a Rozmaring utcába, ahol nevezett T.R. személyt rendzavarás miatt megbírságolta (nagy hangerő mellett hallgatta a zenét).

- a 112-es Integrált Sürgősségi Diszpécserszolgálat bejelentése nyomán a Helyi Rendőrség csapata 2015 február 13-én 24.00 óra tájban a Reşiţa utca 6. szám alá szállt ki, ahol nevezett C.A. személy nagy hangerő mellett hallgatott zenét, ezért pénzbírsággal sújtották, és felszólították a törvény tiszteletben tartására.

 

Szemetelőt bírságoltak

K.L. Harmónia utcai  lakost azért bírságolták meg, mivel a Poklos-patakba szemetet hajított.

 

Bliccelőket büntettek

A vizsgált időszakban a Helyi Rendőrség és a Siletina Impex Kft.–Helyi Közszállítási Rt. alkalmazottai 26 bliccelőt vontak felelősségre, mivel érvényes jegy vagy bérlet utaztak a városi közszállítási eszközökön.

 

Tilosban parkoltak

A marosvásárhelyi helyi rendôrök a múlt héten 224 szabálytalanul parkoló járművezetôt bírságoltak meg, 32 gépkocsit elszállítottak.

 

 VALENTIN-CONSTANTIN BRETFELEAN ügyvezető igazgató

 

Csatolmány:
Download-ează acest fișier (16.02.2015.pdf)16.02.2015.pdf
Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com