TETTEN ÉRT TOLVAJOK

A Helyi Rendőrigazgatósághoz tartozó közrendézeti őrjárat 2014 január 9-én 1.50 óra körül tetten érte nevezett B.Zs. nyárádszeredai, valamint F.Z. aradi illetőségű személyt, amint gömböket és ünnepi díszeket tulajdonított el a Rózsák terén a karácsonyfáról. A fent említett személyeket átadták a Városi Rendőrség alkalmazottainak, kivizsgálás céljából, ugyanis tetteik minősített lopásnak számítanak. Az okozott kárt teljes egészében visszatérítették.

 

ŐRIZETBE VETT CSALÓK

A Helyi Rendőrség alkalmazottai 2014 január 13-án őrizetbe vette nevezett M.V. és C.S. személyeket (mindketten Jina-i illetőségűek, Szeben megyéből), amint 34 sárga színű gyűrűt ajánlottak fel eladásra a járókelőknek, arra hivatkozva, hogy azok aranyból készültek. A gyanusítottakat átadták a Városi Rendőrségnek a vizsgálatok folytatása és a tények megállapítása céljából. Az árút elkobozták.

 

A KÖZREND ÉS A CSEND MEGZAVARÁSA

A Helyi Rendőrigazgatóság alkalmazottai a 2014 január 7-13 közötti időszakban az antiszociális cselekedetek megelőzését és visszaszorítását kezelték prioritásként. Ezzel együtt, 43 személyt bírságoltak meg szabálysértés miatt a közrend és csend megzavarása okán, a 61/1991R számú Törvény előírásainak megfelelően. Jelentősebbek a következő esetek:

- 2014 január 7-én nevezett C.R. segesvári illetőségű lakost szabálysértés miatt megbírságolták, ugyanis lakás-átalakítási munkálatai közben nem tartotta be a csendórát, zavarván a Pandúrok sétánya 46. szám alatti tömbházlakók csendjét.

- a Helyi Rendőrség szolgálatos tisztje által kapott telefonos bejelentés nyomán 2014 január 8-án 1.50 óra tájban egy csapat kiszállt az Erdély (Transilvania) utcába, ahol nevezett F.M. személy ittas állapotában a 31. szám alatti lakók csendjét hangos kiabálással zavarta. Őt pénzbírsággal sújtották, és utasították arra, hogy tartsa tiszteletben a csendórát és az érvényben levő jogszabályokat.

- 2014 január 11-én éjjel, 1.10 óra tájban jelentették a 112-es Integrált Diszpécser-szolgálattól, hogy a „The One” elnevezésű lokálban csendháborítás történik a zene magas hangerővel való üzemeltetése miatt. A helyszínre sietett a Helyi rendőrség egy csapata, és pénzbírságott rótt ki I.C. teremfőnökre, ugyanakkor az illetőt figyelmeztették törvényes kötelezettségeinek betartására is.

 

PET-PALACKOK TÖRVÉNYTELEN BEGYŰJTÉSE

Nevezett M.A. körtvélyfái illetőségű személyt tetten érték, amint az Alexandru Papiu Ilarian utcában „pet-palackokat gyűjtött” törvénytelen módon. Az említett személyt pénzbírsággal sújtotta a Helyi Rendőrség őrjárata, az elkobzott palackokat elszállították a várossal szerződött céghez, amely erre szakosodott.

 

KUTYÁK A JÁTSZÓTÉREN

A Helyi Rendőrség alkalmazottai megfigyelés alatt tartották a játszótereket. 2014 január 10-én tetten érték a Diamant parkban található játszótéren nevezett B.A. személyt, amint két kutyát sétáltatott. Az illetőt pénzbírsággal sújtották, és figyelmeztették, hogy tartsa tiszteletben az érvényben lévő jogszabályokat.

 

ENGEDÉLLYEL NEM RENDELKEZŐ MOZGÓ ÁRUSOK

A Helyi Rendőrség őrjárata tetten érte nevezett G.L. marosvásárhelyi illetőségű személyt, amint törvénytelen akart eladni egy karórát a „November 7” napipiac közelében. Az említett személyt megbírságolták, az árút elkobozták.

 

SZABÁLYTALAN ÁLLOMÁSOZÁS KÖZTERÜLETEN

A Közlekedésbiztonsági Iroda alkalmazottai a fent említett időszakban 98 esetben állapítottak meg szabálysértést, illetve bírságoltak a 197/2007-es H.T.H. 26. cikkelyének, illetve a 195/2002-es Kormányhatározat előírásainak be nem tartása miatt.

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com