A KÖZREND MEGZAVARÁSA

 

A Helyi Rendőrigazgatóság alkalmazottjai a 2013 február 18 – március 3 közötti időszakban az antiszociális cselekedetek visszaszorítását és megelőzését prioritásként kezelték. Ennek ellenére, 28 személyt kellett megbírságolniuk a közrend és a csend megzavarása okán, a 61/1991 R számú Törvény előírásainak értelmében. Jelentősebbek a következő esetek:

- 2013 február 19-én, 23.00 óra körül, a „Mihai Viteazul” Kulturális Központ mögötti parkban egy fiatalokból álló csoport kiabálással és botrányos megnyilvánulásaival zavarta a közrendet és a csendet. A helyszínre kiszállt a Helyi Rendőrség őrjárata, és pénzbírsággal sújtotta a rendzavarókat, az érvényben levő törvényes előírások szerint.

- Helyi Rendőrség szolgálatos tisztjétől kapott telefonos értesítés folyamán, 2013 február 21-én egy csapat kiszállt a Pandúrok Sétányára, ahol nevezett M.C. személy magas hangerő mellett hallgatta a zenét, zavarván az ott lakók csendjét. Fent említett személyt pénzbírsággal sújtották, és felszólították, hogy tartsa be a törvény előírásait.

- 2013 február 24-én, a Helyi Rendőrség intervenciós csapata a Băneasa övezetben egy konfliktust hatástalanított M.L. és G.J. személyek között, akik ittas állapotban lévén, botrányosan viselkedtek, zavarva a közrendet és a csendet. Őket pénzbírsággal sújtották.

- 2013 február 3-án, 23.00 óra körül, egy fiatalokból álló csoport egy személygépkocsiban nagy hangerő mellett hallgatott zenét a „Fortuna” taxis megálló övezetében levő parkolóban, zavarva a lakók csendjét. Az említett személyeket a Helyi Rendőrség alkalmazottjai pénzbírsággal sújtották.

PÉNZALAPOK TÖRVÉNYTELEN GYŰJTÉSE

A Helyi Rendőrség alkalmazottjai 2013 február 24-én észlelték, hogy nevezett G.G. Drăculea Bandului illetőségű (Maros megyei) lakos pénzalapokat gyűjtött anélkül, hogy erre a polgármesteri hivatal által kibocsátott engedélye lett volna. A fent említett személyt megbírságolták a 44/2002-es HTH előírásainak értelmében.

KUTYÁK A JÁTSZÓTEREKEN

A Helyi Rendőrség székhelyéről kapott értesítés folytán, egy őrjárat felügyelte a Pandúrok Sétányán levő játszóteret. Itt 2013 február 28-án tetten érte nevezett H.L. személyt, aki két kutyát sétáltatott a gyerekek számára fenntartott játéktéren. Az illetőt megbírságolták, és figyelmeztették, hogy tartsa tiszteletben a törvény előírásait.

PLAKÁTRAGASZTÁS ENGEDÉLY HÍJÁN, VAGY NEM MEGENGEDETT HELYEKEN

C.V. és B.A. pogárokat tetten érték 2013 február 27-én, amint plakátokat ragasztottak Marosvásárhelyen az utcai világító oszlopokra. A Helyi Rendőrség alkalmazottai pénzbírsággal sújtották a szóban forgó személyeket, és felszólították őket, hogy az említett oszlopokat állítsák vissza eredeti állapotukba.

SZABÁLYTALAN VÁRAKOZÁS KÖZTERÜLETEN

A Helyi Rendőrség keretében működő Közlekedésbiztonsági Iroda alkalmazottjai 192 alkalommal állapítottak meg szabálysértést, illetve büntettek a 197/2007 M számú H.T.H. 26 cikkelyébe, illetve a 195/2002-es számú Kormányrendeletbe ütköző kihágások miatt.

Ismételten megkérjük Önöket, kerüljék a gépkocsikkal való megállást, ahol ezt a forgalmi tábla tiltja (Megállni tilos), vagy ott, ahol nincs erre kijelölt hely, hogy megelőzhessük az utak elzárását vagy a zöldövezetek tönkretételét.

SZABÁLYTALAN ÁTKELÉS (GYALOGOSOK)

Az említett időszakban, a Közlekedésbiztonsági Iroda alkalmazottjai egy megelőző akciót szerveztek (a gyalogosok szabálytalan átkelésével kapcsolatban). Ily módon, 289 személyt értek tetten, amint szabálytalanul kelt át az úttesten, 42 alkalommal pedig bírságoltak.

Felhívjuk polgártársaink figyelmét, hogy egyes balesetek elkerülése érdekében (amelyek veszélyeztetnék a testi épséget vagy akár az életet), hogy csak ott keljenek át az úttesten, ahol ezt a forgalmi táblák megengedik (jelzik), illetve ahol jelzőlámpa van, vagy ezek hiányában – az útkereszteződések sarkán, és ne az utcák közepén vagy a leparkolt gépkocsik között.

Az ilyen jellegű szabálysértések esetén a bírság 150-225 lej, a 195/2002-es számú SKR 99. cikkelyének 2. pontja értelmében.

Ezzel kapcsolatosan, tájékoztatjuk önöket, hogy 2013 március 1-jétől kezdődően, a Helyi rendőrigazgatóság egy átfogó tájékoztató és megelőző akciót indított el, a hónap első 3 napján pedig 148 alkalommal figyelmeztettek szóban és írásban, alkalmazottjaink az érvényben lévő törvények ismeretére helyezték a hangsúlyt.

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com