Bor és Kézművesség Ünnepe

2013 október 26-27

Marosvásrhelyi Liget

-Színpad-

 

2013 október 26- szombat

17 óra -megnyító

17-20 között:

 

 Românaşii Néptánccsoport

 

P1010671 romanasii resize

 

Az együttesben 4-6 éves gyerekek táncolnak és korosztályukhoz képest gazdag repertoárjuk van (3-4 tánc). Több, a közönség által is kedvelt fellépésük volt Marosvásárhelyen.

 

 

Igazgató: Frida Suciu

 

 Miorita Néptánc csoport

DSC 0070 resize

Az együttest I-IV osztályos gyerekek alkotják.

Gazdag repertoárjuk van, román, magyar és cigány táncot is előadnak.

Több fellépésük volt Magyarországon, Törökországban, Spanyolországban, Cseh és Szlovák Köztársaságban és több televíziós adásban is részt vettek.

Igazgató: Diana Popescu

 

 “Alexandru Ioan Cuza” Gimnázium Néptánc csoport

 

DSC 0102 resize

A Néptánc csoportot a Miorita Kulturális Egyesület tagjai készítik fel és irányítják. Repertoárjukban megtalálhatók úgy a néptánc mind a moderntánc. Az együttes vezetője. Elena Gliga tanárnő.

 

 

 

 

 Az “Alexandru Papiu Ilarian” Nemzeti kollégium “Sonnenschein” Néptáncegyüttese"

DSC02367 papiu

A csoportot Helmine Pop tanárnő alapította 2002- ben és a IX-XII osztályos diákok alkotják. Minden ősszel újítják az együttest mivel a XII osztályt végző diákok helyét átveszik a IX-es diákok. Általában az együttesben 20-26 táncos kap helyett.

Az együttes repertoárjában hagyományos német és szász táncok találhatók meg. Eddig kb. 16 tánc szerepel a fellépések alkalmával bemutatott táncok között, persze az együttesnek vannak kedvenc táncaik, is mint pl. a „Sternpolka” és a „Mühlradel” amelyek nehéz, de nagyon látványos táncok, és amelyek a közönség tetszését is elnyerik.

Számos meghívásnak tettek eleget így felléptek már Marosvásárhelyen, Besztercén, Szebenben, Brassón, Segesváron, Szatmáron, Jászvásáron, Régenbe, Szegeden (Magyarország), Aachen és Illmenau-ba (Németországba), Riminin (Olaszország), Primoskon (Bulgáriába), stb..

 

 Maria Butilă

 
maria butila

“Egy nép hagyománya a legnagyobb vagyon, amivel rendelkezhet”

Maria Butila a Felső Maros menti Deda községben született és nőtt fel. Az itt hallott és gyermeki lelkében felhalmozott népi hagyományok és népzenék határozták meg művészi pályafutását. Innen gyűjtötte mai repertoárjának alapjait.

youtube}bcXmjtQFVBs{/youtube}

 Nelu Şopterean

 

Nelu Sopterean 1955 július 13-án született a Maros megyei Rücs közsében.

P1070036 sopterean resize

 
 

 

 Gyárfás István

acompaniat de orchestra "Laci Csarda"}P1090177 resize

A Kolozsvári “Gherghe Dima” Konzervatórium kántó szakán végzett művész, 20 éve a marosvásárhelyi Filharmónia tagja.

 

 

 Ábrám Tibor"

P1090174 resize

Gyerekkora óta énekel. A marosvásárhelyi Művészeti Népfőiskola, Bocskay Emilia osztályának volt diákja. 3 CD-je jelent meg az utolsó a Laci csárda zenekarának a kíséretével.

 

 

 Leontina Pop

leontina-pop 48d0681a96cdb4

1982 óta a marosvásárhelyi Maros Művészegyüttes szóló énekese. Tagja a Romániai Hagyományos Művészetek Akadémiájának.

 

 

 

20-24 óra között- Koncertek

    

 Pap Peti jr. (Ungaria)

Afis The Kyokushin Way Japonia 2013 resize

Pap Peti Junior - 1990-ben született Marosvásárhelyen. 2 éves korától Magyarországon él. 13 éves korában kezdte el a zeneszerzői, szövegírói és énekes tevékenységét, RNB és pop stílusokban énekel. 2012-ben Transilvanian Music Awards díjat nyert. Magyarországi, Romániai és Szlovákiai fellépései után, 2012 és 2013-ban Japánban (Tokyoban) is fellépett. A The Kyokushin Way című dal a Nemzetközi Kyokushinkai Karate klub hivatalos himnusza lett.

 

 

 

 

 Cecilia Cesario ( Italia)

cecc resize

1985 június 20-án született az Olaszországi Cosenzan. Könnyűzene előadói diplomát szerez a C.E.T- iskolában. 2003-ban a „Mia Martini” könyűzenei fesztválon megnyeri a legjobb előadói díjat. 2004-ben Toto Cutugno-val részt vesz a Castrocaro versenyen ahol 2 helyen végez. 2005-ben a Sanremo-i fesztivál ifjúsági osztályának döntőjében vesz részt. 2006-ban egy Olaszországi és Európai Turnén vesz részt Toto Cutugnio-val. Megalapítja a „La Voce Produzione” akadémiát, amelyet a mai napig vezet.

 

 BIKINI (Ungaria)

BIKINI

A Bikini 30 éve jelent meg a Magyarországi zenei életben.

Németh Alajos zeneszerző-basszusgitáros 1982-ben hozta létre a Bikini együttest, Nagy Feróval, az akkor épp nem működő Beatrice frontemberével. A Bikini igazi sikertörténete azonban 1985-ben indult el, amikor D. Nagy Lajos énekes csatlakozott a zenekarhoz.

D. Nagy Lajos és Németh Lojzi remek társakat talált. Az elmúlt években meghatározó taggá vált a dobos Mihalik Viktor és a szaxofonos Makovics Dénes, Daczi Zsolt, Csillag Endre, majd Lukács Peta, Bördén Szabolcs váltotta.

 

 CARGO

afis resize

21690 10151086820500771 76686449 n resize

 

 

 

 

 

 

 
 

 VOLTAJ

Foto resize

Font resizeA romániai rock zene egy meghatározó együttese, több mint 20 éve alakult.


 

 

 

 

 

 

2013 október 27- vasárnap

16.00-20.30 óra között

 Junii Cetatii- Néptánccsoport

IMG 1656 junii cetatii resize

A 15 és 20 év közötti fiatalokból szerveződött néptánccsoport repertoárjában az ország minden részéről hozott táncok szerepelnek. Több mind 200 előadásuk volt úgy az országban mind Törökországban, Izraelben, Olaszországban, Spanyolországban, Bulgáriában és Görögországban. Több televíziós közvetítésük is volt.

Igazgató: Cristian Crisan

 

 Bekecs Néptáncegyüttes

bekecs resizeNyárádszeredában a néptáncmozgalomnak több mint ötven évre visszatekintő hagyománya van. Az első tánccsoport a kommunizmus korában a Nyárád (Nirajul) szövetkezet munkásaiból alakult. A kilencvenes évek végén a munkások helyét a Bocskai István Iskolaközpont diákjai veszik át, és 1998-tól Bekecs Néptáncegyüttes néven működik tovább. 2007-től újraszerveződik és a Nyárádszeredai Önkormányzat támogatásával folytatódik a tevékenysége, ráhárulván az a feladat, hogy a Nyárádmente efféle kultúrára való igényének megfeleljen.

            2007- 2013 kozött számos fellépésük volt és több nagy műsort és táncszínházi előadást vittek színpadra ugy itthon mint külföldön is.

Februártól kezdődően az egyesület a Nyárádmente Kistérség polgármesteri hivatalaival közösen 15 tánccsoportot indított kisikolások és gimnazista tanulók számára. A tánccsoportok oktatói a Bekecs Néptáncegyüttes felnőtt tagjai közül kerültek ki. Jelenleg az egyesület több mint 500 személyt oktat.

 

  Ansamblul "Spice Muresene Néptáncegyüttes"

SDC11886 resize

2007-ben hozta létre Gherendi Rodica és Astelean Petru – Prichindelu Néptáncegyüttes néven. 7 és 12 év közötti gyerekekből alakult. Számos hazai és külföldi néptánc versenyen és televíziós közvetítésen vettek részt. Jelen pillanatban a csoport megváltoztatta a nevét és az oktatást átvette Botarca Rodica és Fechete Silviu.

 Sireagul 40- Néptáncegyüttes"

DSC 3644 sireagul40 bun resize

A néptáncegyüttes 1964 jött létre, jövőre ünnepli fennállásának 50-ik évfordulóját. Több min1000 fellépésük volt az ország különböző részein és külföldön is. Több min 40 nemzetközi turnén vettek részt: Angliában, Franciaországban, Spanyolországban, Törökországban, Görögországban, Izraelben, Magyarországon, Olaszországban, az Egyesült Államokban, stb.

Repertoárjukban megtalálhatók az ország minden részének a hagyományos táncai.

Az együttes átlagéletkora 50 év.

 

  Ileana Moldovan

Ileana-Moldovan
 

  Ilinca Fărcaş

DSC 0054mod resizeILINCA ANASTASIA FARCAŞ

A 10 éves kislány a dédai lelkész Farcas Gabriel és Daniela leánya, IV-ik osztályos tanuló. 7 éves korától énekel és több versenyen vett részt. Több a környéken szervezett rendezvényen vett részt, mint pl. Maros völgye fesztivál, Királyok Völgye fesztivál, a bátosi Alma fesztivál, stb.

 

  Vigh Agnes

P1090190 resize
 

  Ionuţ Fulea şi Mariana Deac

dscf5282
 

  Formaţia Cinige

Népi zenekar.Tagjai már gyerekkoruk óta együtt zenélnek. A zenekar atyja es szakirányitója: Sinko András

  Sergiu Cipariu

 DSC2658 resize

Sergiu Cipariu

-        az ő kezében kirügyezik az a száraz fekete fadarab, amit taragótnak hívnak

-        nemcsak egy énekes; egy kuruzsló, aki minden betegségre gyógyírt talál

-        nemcsak egy szavaló; egy beszélő szív

 

… ez Sergiu Cipariu

Conf. Univ. Dr. Ioan Bocsa

 
 

 

  Magyar Rozsa

DSC 9069 resize

2009-ben valósult meg Magyar Rózsa gyermekkori álma, amikor szólóénekesként első alkalommal lépett színpadra. Repertoárjában olyan a dalok szerepeltek, melyeket kiskorától kezdve nagyon szeret és magáénak érez. „Nagy boldogság számomra, hogy a közönség milyen önfeledten és boldogan szórakozott dalaimra.”- emlékezett vissza az első, egyben sorsfordító fellépéséről Rózsa. Az első bemutatkozó fellépésén tapasztalt sikereknek köszönhetően rövid időn belül további sikeres színpadi szereplések következtek. A szőke Rózsaszál kisebb nagyobb lépésekkel bejárta a Felvidék, a mai Magyarország, és Erdély számos színpadát, mindenhol örömet, boldogságot teremtve dalaival. Bárhova megy, mindenhol szeretettel ölelik körül, melyet Magyarország legszebb Rózsaszála sosem hagy viszonzatlanul.

2010. április 7-én megjelent első, egyben bemutatkozó nagylemeze, melyre a sokak számára közismert és kedvelt dalok mellett vadonatúj szerzemények is felkerültek. Magyar Rózsa nem csak szívében és dalaiban őrzi és adja tovább a magyar népi hagyományokat, hanem színpadi megjelenésével is alátámasztja előadói üzenetét. A közönség szeretetének és támogatásának köszönhetően 2012 októberében megjelent második nagylemeze “Tiszta szívvel” címmel. “

 

  Ovidiu Olari şi Ioan Bocşa

bocsa resize
 
 


20.30 – 24.00 között

              

  AUREL TĂMAŞ

aurel tamas

Aurel Tamas az erdélyi román népzene egy nagyra értékelt alakja akinek a dalai között megemlíthetjük: “Viaţă trecătoare”, “Toate-n lume trec şi vin”, “Balada saracului” etc

10 évesen harmonikával lépett közönség elé, majd később létrehozott egy zenekart amelyben egy személyben volt zenész és zenekar vezető is. 1992-ben közös munkába kezd több művésszel így pl. Dumitru Farcas taragótista, Iuliu Merca a Semnal M együttes fiatalon elhunyt frontemberével, stb. Amerikai útja után 1994 –ben megjelenik az első CD-je. 1995-ben részt vesz az „Aranyszarvas Fesztiválon” és megjelenek az első televíziós adások is. Ami ezután következett az egy gyorsan felfele ívelő pálya, amely sikert sikerre hozott úgy népzenében mind könnyűzenében. Ma egy nagy népszerűségnek örvendő művész.

.

 

  ANIMAL CANIBALS( Ungaria)

Animal Cannibals

Az Animal Cannibals 1989-ben jelent meg a Magyarországi zenei piacon, akkor még 3 taggal. 1990-ben írták az első Rap számukat, amely egy Budapesti Klub himnusza lett. 1991 –es év végétől csak 2 tag maradt az együttesben: MC Qka és MC Ricsipi. Több mint 20 CD-jük jelent meg.

 
 

  CONNECT R & BAND

connect-r fb resize
 

 

 

 

 

 

 

 

A bor és a kézműves mesterségek vására – 2013-as rendezvénysorozat

 

 

Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala 2013. október 24–28. között szervezi meg A bor és a kézműves mesterségek vására – 2013-as rendezvénysorozatot. Ennek keretében a következő díjakat osszák ki:

– Nagymama éléskamrája – olyan háziasszonyok vetélkedője, akik bemutatnák és értékesítenék a télire eltett házi készítésű termékeiket (zakuszka, savanyúság, lekvár stb.);

–  A legszebb gyümölcs- és zöldségfaragványok azoknak a jó kézügyességű tanulóknak szól, akik hozzáértéssel faragnak, illetve szépen festenek kemény felületű zöldségre, gyümölcsre.

 

 

Afis vin 2013 

 11167

 

                                                                           

                                                                            

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com