Március 25-én, pénteken Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere, valamint Claudiu Maior, a polgármester személyes tanácsadója ellátogattak a Cuza Vodă utcai élelmiszerpiacra. A látogatás célja a piac felmérése volt a tisztaság, a kiállított termékek minősége stb. szempontjából. Ahogy a város többi piacán is, kiváncsiak voltak arra,  milyen összképet mutat a hely a marosvásárhelyiek számára. „Szívesen látogatok ki a piacra Húsvét ünnepe előtt, hiszen érdekel, hogy miből válogathatnak a marosvásárhelyiek. A katolikus húsvét alkalmával két látogatást tehetek, de nemsokára következik az ortodox húsvét is. Örvendek, hogy az emberek optimisták, hogy megvannak a feltételek arra, hogy friss és minőségi termékeket szerezzenek be, így csupán csak gratulálhatok az elárusítóknak.",- nyilatkozta Dorin Florea polgármester. Megjegyeznénk hogy a Marosvásárhely területén levő piacok készen állnak a termelők fogadására, ennek céljából fertőtlenítették az asztallapokat is. Nem utolsó sorban megtörtént a piaci segédeszközöknek az érvényben levő jogszabályok szerinti ellenőrzése. Azok számára, akik tejtermékeket állítanak elő és forgalmaznak, feljavították és felújították az e célra használatos csarnokokat. Ugyanakkor, az időjárás függvényében, folytatódnak a javítási munkálatok a piacok területén. A Piacigazgatóság felkéri a Maros megyei termelőket, hogy bátran jöjjenek értékesíteni termékeiket a marosvásárhelyi élelmiszer piacokra, hiszen ezek megfelelnek minden európai feltételnek. Ezzel egyidőben várják a friss és minőségi terméket jó árban vásárolni vágyó marosvásárhelyieket is. Bővebb információért forduljanak a társaság titkárságához, tárcsázva a következő telefonszámokat: 0265- 250225, 0265-250.221.

A Polgármesteri Hivatal Sajtóirodája

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com