A Polgármesteri Hivatal keretében működő Szociális Asszisztencia Közszolgálata felismeri  az időskorúakat érintő  társadalmi gondokat, és megoldást keres ezek érdekében, valamint a hátrányos helyzetűek, a gyerekek, a család, az egyedül élő személyek, hajléktalanok, vagy más, nehéz helyzetben lévő személyek gondjaira. „E szolgálat révén különféle társadalmi kategóriáknak szociális segélyt nyújtunk (garantált minimális jövedelem) az utólag módosított és kiegészített 416/2001-es Törvény alapján, valamint szociális kantint biztosítanak a 208/1997-es Törvénynek megfelelően, temetkezési segélyt nyújtanak az állami segélyre jogosultaknak a 416/2001-es Törvény alapján, a 277/2010-es törvénynek megfelelően pedig családfenntartási segélyt kapnak. Hasonlóan, két éves korig havi gyerekgondozási pénzt kapnak, hátrányos helyzetű gyerek esetén pedig 3 éves korig (esetenként pedig 7 éves korig, a 448/2007-es törvény értelmében. Ugyanakkor, szociális szolgáltatásokat nyújtunk az illetők lakásán, valamint anyagi segítséget biztosítunk, együttműködve nemkormányzati szervezetekkel, a 34/1998-as törvény szerint, ingyenes városi szállítást biztosítunk a hátrányos helyzetőeknek, ezek kísérőinek, gyerekeknek, egyetemi hallgatóknak, nyugdíjasoknak, forradalmároknak, háborús veteránoknak, politikai üldözötteknek és a véradóknak. Nem utolsósorban, igyekszünk a felnőtt személyek és hajléktalan családok szálláslehetőségeit megkönnyíteni, orvosi asszisztenciát, tanácsadást biztosítani, valamint segíteni a személyazonossági iratok felújításában, munkahely keresésében és a családba, illetve a közösségbe való visszailleszkedésben; továbbá, segítséget nyújtunk a család és iskola elhagyásának megelőzésében – a Rozmaring Központ révén, ahol 102 iskola előtti és iskolás, 3 és 9 év közötti gyereknek (hátrányos helyzetű családok) biztosítunk szállítást, élelmet, nevelési programokat, tanácsadást úgy a gyerekek, mint szüleik részére. Hasonló képpen, lakásfűtési segélyt is biztosítunk (gáz- villany- fa-), valamint szociális jegyeket. Kiemeljük, hogy a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal továbbra is állandó és transzparens kommunikációt folytat polgáraival a gondok hatékony és ésszerű megoldása érdekében úgy az egyén, mint a csoport vagy a közösség szintjén, a bürokrácia megszüntetése, a kérések megoldási idejének csökkentésére, valamint olyan közönségszolgálati stratégia alkalmazásáért, amely pozitív és világos képet ad az intézmény összes részlegéről" – nyilatkozta Claudiu maior, a polgármester tanácsadója.

Bel- és külkapcsolati osztály

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com