VANDALIZMUS

          Nevezett T.V. marosvásárhelyi lakost 2015 január 23-án 0245 óra körül tetten érték a központi övezetben szolgálatot teljesítő helyi rendőrök, amint az utcai szemétládákat vandalizálta. A fent említett személyt pénzbírsággal illették a 20/2008-as HTH alapján, utána pedig felszámolták a keletkezett kárt, amit szintén neki kell majd kifizetnie.

 

MEGBÍRSÁGOLT RENDZAVARÓK

          2015. január 23 – án 03.45 óra körül egy fiatalokból álló csoport az 1918 Dec 1 sugárút és a Rózsák tere kereszteződésénél, egy kereskedelmi komplexum előtt kiabálással, hangoskodással zavarta a közrendet és a csendet. A Helyi rendőrség őrjárata kiszállt a helyszínre, megbírságolván az említett személyeket, a 61/1991 R számú Törvény előírásai szerint.  

 

A KÖZREND MEGZAVARÁSA

        A Helyi Rendőrség alkalmazottjai a 2015 január 21 – február 2 közötti időszakban az antiszociális cslekedetek megelőzését és visszaszorítását prioritásként kezelték. Ennek ellenére, 38 esetben kellett bírságot kiszabniuk a közrend és a csend megzavarása okán. Jelentősebbek a következő esetek:

- 2015. január 22-én 22.50 órakor, a 112-es Sürgősségi Integrált Diszpécser-szolgálattól kapott telefonos bejelentés nyomán a Helyi rendőrség egyik intervenciós csapata kiszállt a N. Bălcescu utca 27. szám alá, ahol nevezett M.V. személyt hangerejű zene hallgatásáért pénzbírsággal sújtották.

- a Helyi rendőrség szolgálatos tisztjének 2015. január 24-én 23.00 óra körül jelezték, hogy a Merész utca 79. szám alatt zavarják a lakók csendjét. Az intervenciós csapat kiszállt a helyszínre, és bírsággal sújtotta nevezett B.Cs. személyt, felszólítván őt, hogy tartsa tiszteletben az érvényes törvényeket.

- a 112-es Sürgősségi Integrált Diszpécser-szolgálattól kapott telefonos bejelentés nyomán, 2015 jan. 26-án egy csapat kiszállt a Memorandum térre, ahol egy csoport fiatal egy gépkocsiban nagy hangerő mellett hallgatott zenét, megzavarva az ott lakók csendjét. Az említett személyeket a Helyi Rendőrség megbírságolta.

 

AGRESSZÍV KOLDUSOK

         A Helyi rendőrség egy őrjárata 2015 január 28-án tetten érte nevezett O.A., G.R. és L.K. szentpáli lakosokat, amint járókelőket állítottak meg, pénzt kérve tőlük, és ha elutasításra találtak, erőszakkal fenyegették meg őket. A szóban forgó személyeket feltartóztatták, azonosították, bírsággal sújtották, és felszólították, hogy hagyják el a várost.

 

ENGEDÉLY NÉLKÜLI MOZGÓ ÁRUSOK

- a Helyi Rendőrség szolgálatos tisztje által kapott telefonos bejelentés nyomán, 2015. január 28-án, a Cuza Vodă utcai napipiac övezetében tetten érték nevezett G.G. marosvásárhelyi lakost, amint nem élelmiszer jellegű termékeket árult anélkül, hogy erre engedélye lett volna. Az említett személyt pénzbírsággal sújtották a 20/2008-as HTH előírásainak megfelelően.

- a Helyi Rendőrigazgatóság őrjárata a Tudor Vladimirescu negyedben teljesített szolgálatot 2015. január 28-án, amikor tetten érte nevezett P.B. marosvásárhelyi illetőségű lakost, aki a járókelőknek háztartási eszközöket árusított engedély nélkül. Az illető személyt pénzbírsággal sújtották.

 

SZABÁLYTALAN ÁLLOMÁSOZÁS KÖZTERÜLETEN

     A Közlekedésbiztonsági Iroda alkalmazottai a fenti időszakban 284 esetben állapítottak meg szabálytalanságot és bírságoltak a 197/2007M számú HTH, valamint a 195/2002-es Kormányrendelet 26. cikkelyének előírásai értelmében. 21 szabálytalanul állomásozó/parkoló gépkocsit szállítottak el.    

 

VEZÉRIGAZGATÓ

VALENTIN-CONSTANTIN BRETFELEAN

HELYI RENDŐRSÉG - MAROSVÁSÁRHELY

 

 

ELY

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com